Elmaradhat a rendkívüli nyugdíjemelés idén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHa fékez az infláció, egyáltalán nem biztos, hogy novemberben szükség lesz nyugdíjkorrekcióra.
Kezdenek kissé változni az inflációs kilátások, ami alapján új helyzet kezd körvonalazódni az időskorúak esetében – írja a Portfolio.
A gazdasági portál szerint Farkas András nyugdíjszakértő már azt sem tartja kizártnak, hogy novemberben elmarad a kiegészítő nyugdíjemelés.
A friss inflációs adatok, valamint kormányzati nyilatkozatok fényében ugyanis biztosan nem lesz évközi, nyári rendkívüli nyugdíjemelés, és egyáltalán nem biztos az sem, hogy novemberben szükség lesz nyugdíjkorrekcióra, hiszen az éves becsült inflációnak a január-augusztus közötti nyolc hónap tényadatai alapján szeptemberben a kormányzat által számítandó mértéke lehet, hogy nem lesz magasabb 15 százaléknál éves átlagban. Ebben az esetben viszont az éves inflációt lefedte a januári nyugdíjemelés, így nem lesz pótlólagos emelés.
A fogyasztói árak változása Magyarországon (2022. június/2023. június)
Ha novemberben valóban elmarad a kiegészítő nyugdíjemelés, akkor az elemzők által várt 200-220 milliárd forintos többlet kiadás sem terhelné meg a költségvetést. További kedvező hatás lenne a költségvetésre nézve, hogy ha idén esetleg mégsem lesz 3-4 százalékpontos emelés ősszel, akkor 2024 januárjában alacsonyabb bázisról kell indítani a nyugdíjakat – emeli ki a portál.
Fotó: unsplash.com
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?