Őszre orvosok nélkül maradnak a lengyel kórházak?
A kormánnyal folyatatott újabb tárgyalások keddi kudarca után folytatták sztrájkjukat a lengyel ápolónők, és az orvosok is akciójuk folytatását helyezték kilátásba. Ugyanakkor a kormányfő hivatala előtt a nővérek befejezték éhségsztrájkjukat.
A tárgyalások mostani, újabb kudarca kapcsán a lengyel egészségügyi miniszter utalt arra, hogy 2008-tól minden állami egészségügyi alkalmazott számára egyébként is béremelés lesz: az orvosok számára 30 százalékos, más alkalmazottak számára 13 százalék.
Több bért és privatizációt követelnek
Az orvosok ezzel szemben azt követelik, hogy a bérmegállapodásban minimálbért rögzítsenek, valamint azt, hogy a béreket fokozatosan 5 ezer zlotyig (1300 euró) emeljék. Az OZZL orvosszövetség egymilliárd zlotys (mintegy 370 millió dollár) pluszkiadást követel az orvosok bérének idei emelésére, valamint azt, hogy a következő két évben a közegészségügyi kiadásokat emeljék a GDP 6 százalékára. Követelik továbbá néhány egészségügyi intézmény privatizálását valamint azt is, hogy a betegek fizessenek egyes egészségügyi szolgáltatásokért.
A lengyelek többsége az orvosok pártján áll
Egy nemrégiben közzétett közvélemény-kutatás tanúsága szerint a lengyelek 70 százaléka szerint országuk gazdasági lehetőségei egy sokkal jobb egészségügyi rendszert kellene lehetővé tegyenek. 58 százalék úgy véli, hogy az orvosok bére túl alacsony, más foglalkozási ágakhoz képest, 29 százalék szerint az orvosok bére éppen megfelelő, míg 6 százalék úgy véli, hogy a bérek már most is túl magasak. A reprezentatív felmérés szerint a lakosság 66 százaléka ellenezné, hogy a betegeknek is hozzá kelljen járulniuk a gyógyítás költségeihez, és ezzel az orvosok jövedelmét növeljék.
A lengyel egészségügyi dolgozók bérét tavaly már 30 százalékkal emelték, de az még így is nagyjából csak a fele az uniós átlagnak. Emiatt fennáll a veszély, hogy még több szakorvos hagyja el az országot a jobb fizetés reményében. Becslések szerint Lengyelország uniós csatlakozása, 2004 óta az orvosok 10 százaléka ment külföldre dolgozni.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint a készséghiány növekedése miatt a cégek nem tudnak felkészülni a változó gazdaság követelményeire. Teljes cikk
Átlag felett az álláskeresők száma a technológiai és egészségügyi szakemberek, a Z generációs munkavállalók és a dolgozó szülők körében. Teljes cikk
Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre Skócia... Teljes cikk
- Megszavazták: ebben az európai országban munkaszüneti nap lehet december 24. 1 éve
- "Kivándorló államból bevándorló állam" - Lengyelország új migrációs stratégiát fogadott el 1 éve
- 0,9 százalékkal nőtt a lakosság reáljövedelme az OECD-ben 1 éve
- A Debreceni Egyetem hallgatója nyerte a nemzetközi pénzügyi befektetési versenyt 2 éve
- Korengedményes nyugdíjat ígértek a nőknek 38 év munka után Lengyelországban 2 éve
- A magyar nyugdíjasoknak ételre is alig jut pénze 2 éve
- A vártnál jobban csökkent a munkanélküliség áprilisban Lengyelországban 3 éve
- Új vezető a Mondelez Hungária élén 3 éve
- Jók az ukrán menekültek esélyei a lengyel munkaerőpiacon 3 éve
- Lengyelország felkészül a télre: Háztartásonként 250 ezer forintnyi támogatás, bányászoknak plusz 500 ezer forintnyi inflációs járadék 4 éve
- 5 százalékkal csökken a személyi jövedelemadó Lengyelországban 4 éve
A tudás törvényei: a megértés kulcsa