Ösztöndíjprogramot hirdet a GE a tehetséges hallgatóknak
Az Institute of International Education (IIE) és a GE immár hatodik alkalommal hirdeti meg a GE Foundation Scholar-Leaders regionális felsőoktatási ösztöndíjprogramjának magyar fordulóját.
A pályázatra öt magyar egyetemen: a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, illetve a Pannon Egyetemen (korábban Veszprémi Egyetem) közgazdasági, menedzsment, mérnöki vagy műszaki szakjain, jó angol nyelvtudással rendelkező, első diplomás képzésben részt vevő másodéves hallgatók jelentkezhetnek. A pályázati határidő november 30.
A kitöltött pályázati jelentkezési laphoz csatolni kell egy 1000 szavas esszét, két ajánlólevelet (legalább egyet egyetemi professzortól), önéletrajzot, valamint az egyetemi tanulmányok első évének elvégzését igazoló okmányok másolatát és ezek angol fordítását.
Az ösztöndíjat elnyerő diákoknak a program részeként önkéntes munkát is kell végezniük, amellyel hozzájárulhatnak saját környezetük (iskolájuk, városuk) fejlődéséhez, épüléséhez, így a pályázóknak nemcsak kiemelkedő tanulmányi eredménnyel kell rendelkezniük, de fontos, hogy valamilyen egyetemen kívüli tevékenységekben is részt vegyenek (mint pl. diákcsoportokban való tevékeny szerep, önkéntesi munka, közösségi szerepvállalás stb.).
A GE Foundation Scholar-Leaders ösztöndíj tizenöt nyertese három éven keresztül évente ezer euró ösztöndíjat kap. Ezen felül a diákoknak lehetőségük nyílik arra, hogy nyáron részt vegyenek egy nemzetközi vezetői készségfejlesztő szemináriumon. Az úgynevezett "shadow day" keretében, egy teljes napon át "árnyékként" követhetik és figyelemmel kísérhetik egy GE vezető napi munkáját.
A résztvevő egyetemek teljes listája és a jelentkezési lap a www.iie.eu/ge_hu internetes oldalról letölthető.
edupress.hu

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?