Öt év alatt duplájára nőtt a foglalkoztatottak száma a paksi ipari parkban
A válság nem ingatta meg a paksi ipari parkban lévő cégeket, sőt az elmúlt öt évben folyamatos volt a fejlődés: kilenc telephelyfejlesztés zajlott, hozzávetőleg hárommilliárd forint értékben, a foglalkoztatottak száma pedig megduplázódott - mondta el Sztruhár Sándor, a Paksi Ipari Park Kft. ügyvezetője.
2008-ban 300 dolgozót foglalkoztattak a betelepült cégek, ma több mint harminc vállalkozás 600 embernek biztosít munkát. A Paksi Ipari Parkban működő vállalkozások árbevétele 2012-ben megközelítette a 14 milliárd forintot, ennek 70 százalékát adta az export. A városnak jelentős adóbevétele, évente hozzávetőleg 100 millió forintja származik a paksi ipari parkban üzemelő vállalkozásokból - tette hozzá.
Az elmúlt öt év telephelyfejlesztéseiből nyolc esetben új telephelyet hoztak létre. Egyik éppen a Paksi Ipari Park Kft. saját beruházása, egy közel félmilliárd forintból megépített 11 csarnokból, körülbelül ugyanennyi irodahelységből álló 2500 négyzetméteres inkubátorház, amelyben máris nyolc cég működik. - Ez a pályázathoz kapcsolódó uniós elvárásokat messze kielégíti, tudjuk tartani a vállalásokat - húzta alá Sztruhár Sándor.
Kifejtette: olyan fázisában van most az ipari park, hogy - amíg a gazdasági helyzet jelentősen nem javul - a jelenlegi terület és infrastruktúra elegendő. A fejlődési irányát és mértéket nagyban befolyásolja az erőmű tervezett bővítése - tette hozzá.
Sztruhár Sándor öt éve áll a város tulajdonában lévő Paksi Ipari Park Kft. élén, legutóbbi ülésén a képviselő-testület újabb öt évre megbízta az ügyvezetői teendők ellátásával. A Paksi Ipari Park Kft. beruházásában zajlik jelenleg a város legjelentősebb fejlesztése, a gyógyászati központ építése. A kivitelezés az utolsó fázisához érkezett, a központban lévő gyógyfürdő próbaüzeme rövidesen kezdődik - tudatta a cég vezetője.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?