Ötmilliárd forintos pályázat indul élelmiszeripari cégeknek
Az érintett cégek modern gépeket vásárolhatnak, bővíthetik telephelyüket és képezhetik munkavállalóikat.
Ötmilliárd forintos pályázat indul hazai élelmiszeripari vállalkozások beruházásainak támogatására - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában hétfőn. A magyar élelmiszeripari vállalkozások a járványhelyzet legnehezebb hónapjaiban is biztosítani tudták az ország élelmiszer ellátását, sőt még exportjukat is bővíteni tudták - hangsúlyozta. Mint mondta, az élelmiszeripar stratégiai ágazat, ezért a kormány ezen a téren is erősíteni kívánja az önellátást.
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) legújabb kiírásán a közepes méretű vállalkozások fejlesztései kaphatnak támogatást, a cégek modern gépeket vásárolhatnak, bővíthetik telephelyüket és képezhetik munkavállalóikat - ismertette a pénzügyminiszter. Hozzátette, hogy a megítélt összeg 30 millió és 500 millió forint között lehet cégenként.
Varga Mihály kiemelte: a cél az, hogy a vállalkozások a lehető leghatékonyabban használják fel ezeket a forrásokat, ezért a támogatások mértékét is ehhez igazítják. Ha a fejlesztés meghozza a várt eredményeket, a vállalkozások akár a teljes összeg visszafizetése alól is mentességet kaphatnak - hívta fel a figyelmet.
A pályázat hétfőtől elérhető a Széchenyi2020 honlapján - jelezte a pénzügyminiszter.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?