Ötmilliárdos fejlesztés a győri Audi Hungaria Iskolában
Jövő júniusig tartó projekt keretében bővítik és fejlesztik a győri Audi Hungaria Iskolát; az erre fordított összeg közel negyedét uniós és kormányzati forrásból finanszírozzák – hangzott el az új épület keddi alapkő-letételi ünnepségén.
A fejlesztés keretében közel háromszorosára, mintegy 10 ezer négyzetméteresre bővítik a 2010-ben megnyitott iskola épületét, valamint modernizálják és egy többfunkciós csarnokkal toldják meg a múlt század hatvanas, hetvenes éveiben felhúzott részeit. Mindennek eredményeként a jelenlegi 350-ről 650-re emelkedhet az itt tanuló diákok száma.
Magyarország és az Audi együttműködése újabb dimenzióba lépett, oktatási beruházásával az Audi az ország megújításának elmaradhatatlan részesévé vált – hangsúlyozta az eseményen Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Emlékeztetett arra, hogy 2010 óta a kormányzat egyik legfőbb célja a közoktatás megújítása volt
Thomas Sigi, az Audi AG személyügyekért felelős igazgatótanácsi tagja az eseményen arról beszélt: Magyarországon jól képzett, motivált, elkötelezett munkatársak dolgoznak, a tavaly nyár óta a járműgyártás teljes vertikumát felvonultató győri gyár pedig "stratégiai alappillére a Volkswagen-konszern egészének", egyben a térség legnagyobb vállalata, amely mágnesként vonzza a legtehetségesebb munkavállalókat.
Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezetésének első embere arra hívta fel a figyelmet: az Audi, a magyar állam és Győr összefogása azt mutatja, "együtt nagyszerű dolgokra vagyunk képesek".
Borkai Zsolt polgármester azt hangsúlyozta: Győr vezetése mindig is pártolta az iskola létrehozását, és mindent megtesz annak további sikereiért is.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?