Outsourcing üzletágát hoz létre a Delta
A tavaly közel 10,5 milliárd forintos forgalmat elérő Delta Elektronik Kft. átalakulásának keretében két új üzletágat hoznak létre a cégnél, a hálózati területre összpontosító Delta-Net Kft.-t és a szerviz- és outsourcing tevékenységeket végző Delta Services Kft.-t.
A kedvezően alakuló piac, a már kiépült országos szervizhálózat, valamint a szervizterületen meglévő erőforrások hatékonyabb kihasználásának igénye tette szükségessé, hogy áttekintsék a következő évek stratégiáját az outsourcing területeken is. Így döntöttek az irodatechnika és az IT-szerviz üzletág egy Delta-tulajdonú társaságba történő kiválásáról.
A július elsejétől Delta Informatika Zrt. néven működő társaságban 15 százalékos tulajdonrészt és igazgatósági tagságot szerez Czakó Ferenc, a Synergon egykori alapítója és vezetője, aki Szalontai István és Brandhuber István mellett az igazgatóságnak is tagja lesz.
Világgazdaság
A július elsejétől Delta Informatika Zrt. néven működő társaságban 15 százalékos tulajdonrészt és igazgatósági tagságot szerez Czakó Ferenc, a Synergon egykori alapítója és vezetője, aki Szalontai István és Brandhuber István mellett az igazgatóságnak is tagja lesz.
Világgazdaság
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?