Pál Árpád a Concorde vezérigazgatója
A Concorde Értékpapír Zrt.-nél Pál Árpád tölti be az újonnan létrehozott vezérigazgatói posztot szeptember 1-jétől, tudatja a Világgazdaság.
A piaci folyamatokhoz és a jövőre vonatkozó terveihez illeszkedve a Concorde alapító-vezetői a vezetőség bővítése mellett döntöttek. A szeptember 1-jétől a vállalat élén álló Pál Árpád az egyik legrégebbi európai privát bank, a Sal Oppenheim igazgatói állását adta fel, hogy a Concorde vezérigazgatója legyen. Korábban a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója volt, illetve a Postabank, a Croesus Befektetési Alap, a GE Capital és a Bankár Csoport vezetésében vett részt. Emellett a Budapesti Corvinus Egyetemen tanít tizenhét éve, jelenleg címzetes egyetemi docensként - írja a Világgazdaság.
Az operatív vezetés napi feladatait vezérigazgatóként Pál Árpád fogja ellátni.
"A Concorde az elmúlt tizenhat évben folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és egyedülálló személyi állományával, szakmai tudásával elsőrangú szereplője a piacnak. Már régóta figyelemmel kísérem a vállalat útját és a korábbiakban is nagyon jó viszonyt ápoltam a vezetőkkel. A felkérés nagy megtiszteltetés volt számomra, és biztos vagyok benne, hogy az alapítók felszabaduló energiáival és kapacitásaival, valamint az általam a múltban megszerzett nemzetközi tapasztalatok hasznosításával még nagyobb lendületet vesz a cég növekedése." - mondta Pál Árpád.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?