kapubanner for mobile

Pályakezdők járulékmentes alkalmazása, új munkaerő-piaci adatbázis - ezt tervezi a kormány

A kormány tervei szerint a 25 év alatti pályakezdők után a munkáltatónak két évig nem kellene szociális hozzájárulási adót fizetnie, új munkaerő-piaci adatbázist hoznának létre, ugyanakkor a minimálbér differenciálása jelenleg nincs napirenden. A terv végleges formája ma áll össze.

images

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) olyan módosítást tervez a munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódóan, amely szerint a 25 év alatti pályakezdők után a munkáltatónak két évig nem kellene szociális hozzájárulási adót fizetnie. A Pénzcentrum.hu megjegyzi, bár egyelőre kevés az információ, úgy tűnik, hogy az új elképzelés csak az újonnan felvettekre vonatkozna.

A kormány tervei között szerepel egy új munkaerő-piaci adatbázis létrehozása is, amelyből havi szinten kiderül a foglalkoztatottak létszáma, ugyanakkor a minimálbér differenciálása jelenleg nincs napirenden. Miként Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár közölte, a munkahelyvédelmi akcióterv ugyanis - amellyel több mint egymillió embert tervez elérni a kormány - sokkal jobb megoldást jelent.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány idén a versenyszférában 1-2 százalékos foglalkoztatásbővüléssel számol, ami azt jelenti, hogy mintegy 30 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma 2011-hez képest.

Czomba Sándor kifejtette: ha "máról holnapra" egymillió új munkahely lenne Magyarországon, az - a demográfiai adottságok miatt - nem lenne betölthető. Hiszen félmillió regisztrált álláskereső, 300 ezer munkára fogható inaktív ember van, vagyis ezután még mindig hiányzik 200 ezer ember a munkaerőpiacról - jelezte.

Azt is elmondta, az "Első munkahely garancia" programba 3500 helyett 6000 fiatat vonhatnak be, ha a 3 milliárd forintos keretet 700 millió forinttal kipótolják; az erre vonatkozó igényét már jelezte a tárca.

Azt is elmondta, hogy hamarosan - szeptember végén vagy október közepén - tárgyalnak a jövő évi minimálbérről és a bérkompenzáció pedig a jövő évi költségvetésbe is be van tervezve.


Ma áll össze a munkahelyvédelmi akcióterv végleges formája



A tárca közleménye emlékeztet: a kormány 2012. június 28-án döntött arról, hogy a munkahelyek megvédése és teremtése érdekében hatékony adópolitikai eszközökhöz folyamodik.

Az akcióterv meghirdetése óta a kormány számos konzultációt folytatott az érintett szakmai szervezetekkel, így tárgyalt a kormányzati javaslatokról a Vállalkozásfejlesztési Tanáccsal, a Befektetői Tanáccsal, Magyarország valamennyi adószakmai szervezetével, valamint a munkavállalók érdekképviseleteit is magában foglaló Versenyszféra Állandó Konzultatív Fórumával.
A fórumon mind a munkaadói, mind pedig a munkavállalói oldal támogatta, hogy a kormány a munkahelyek megőrzése, illetve bővítése érdekében célzott adókedvezményeket vezessen be.

Az NGM közleménye szerint ezeken a fórumokon helyeselték a támogatásra javasolt célcsoportokat, mivel mindannyian úgy értékelték, hogy a munkaerőpiacon a fiatalok, az idősebbek, a szakképzetlenek, a tartós munkanélküliek és a kisgyermekes anyák elhelyezkedési esélyei a legkedvezőtlenebbek. A foglakoztatásuk fenntartására alacsonyabb adók mellett sokkal nagyobb esély mutatkozik - mutatott rá a tárca közleménye.

MTI/Penzcentrum.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek