kapubanner for mobile

Pályaválasztás: bátortalanok az osztrák lányok

Hagyományosan női szakmát választ a legtöbb osztrák iskolás lány, amikor az általános iskola után középiskolába jelentkezik.

Eladó, irodai asszisztens, fodrász: ez a három a legnépszerűbb szakma az ipari tanuló lányok körében.

Az iskolás lányok hetven százaléka tíz foglalkozás valamelyikét tanulja ki, a fiúknál csak 43,9 százalék ez az arány. A "női" szakmák sokszor rosszabbul fizetnek, így például míg egy villanyszerelő átlagosan bruttó 1800 eurót (539 ezer forintot), addig egy fodrász 1530 eurót (458 ezer forintot) keres havonta - hívta fel a figyelmet az esélyegyenlőségért felelős osztrák minisztérium.

Az osztrák kormány csütörtökön, a több más országban is megrendezett Girls Day (lányok napja) alkalmával arra próbálja ösztönözni a 10-16 éves lányokat, hogy válasszanak bátrabban a nem szokványos pályák közül, amikor pályaválasztásra kerül a sor.

A Girls, Day rendezvényein többnyire műszaki, rendészeti és közigazgatási területen különféle foglalkozásokba nyerhettek bepillantást a lányok. Egyedül Bécsben 166 szervezet vagy vállalat vett részt a kedvcsináló programokban, köztük a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és a Bécsi Filharmonikusok is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek