kapubanner for mobile

Pályaválasztási és képzési kiállítás kezdődött Szombathelyen

Harmincnyolc kiállító, közöttük huszonhét szakképzéssel foglalkozó Vas megyei középiskola vesz részt azon a pályaválasztási és képzési kiállításon, amelyet a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ rendezett immár tizenegyedik alkalommal Szombathelyen az Oladi Általános Művelődési Központban.

Kovács Péter, a Vas Megyei Munkaügyi Központ igazgatója csütörtökön elmondta: több mint hatezer látogatót várnak a szombat estig megtekinthető kiállításra, amely különleges lehetőség a pályaválasztás előtt álló általános iskolások és szüleik számára, hiszen csaknem valamennyi szakképzéssel foglalkozó intézmény jelen van kínálatával, így az érdeklődők átfogó képet kaphatnak a továbbtanulási lehetőségekről.

"Ami ebben az évben újdonságnak, hogy az iskolák megjelenítik azokat a cégeknek az információit is ahová képeznek, így nem csupán iskolai és pályaválasztási információk jelennek meg, hanem szakmabemutatók is" - mondta Kovács Péter.

A szombathelyi pályaválasztási kiállításon már hagyományosan megjelennek képzési kínálatukkal az osztrák iskolák, szakképző intézmények is. Standjaikon nemcsak a külföldi továbbtanulásról, hanem az ausztriai munkavállalási lehetőségekről is tájékozódhatnak az érdeklődők.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk

A NAV a rendelkezésre álló online adatokat is betölti az egyéni vállalkozók szja-bevallásába

Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk