Pályázat a szak- és felnőttképzési kutatások támogatására
Az NSZFI pályázatot hirdet szak- és felnőttképzési kutatások támogatására, amelynek beadási határideje 2008. április 7. A pályázó 19 kutatási témakör közül választhat, ilyen például a job coaching tanácsadási metodológia magyarországi adaptálása is.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) támogatása alapján a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI) pályázatot hirdet szak- és felnőttképzési kutatások támogatására. A pályázatok beadási határideje: 2008. április 7.
A pályázat célja, hogy a megszülető kutatási eredmények alapján megalapozottan lehessen megtervezni az egyes területekre irányuló intézkedéseket. Továbbá, az alábbi hat csoportba rendezett témakörben, meghatározott tematikával, 19 konkrét kutatási téma kerüljön megvalósításra: szakképzés és gazdaság (tervezés, minőség, hozzáférhetőség), szakmunkás-képző intézmények tevékenysége (beiskolázás, hatékonyság, eredményesség), ágazati szakképzés (igények, módszerek), felsőfokú szakképzés, felnőttképzés, esettanulmányok, modellek.
A pályázat keretében elnyerhető támogatás vissza nem térítendő támogatás.
Egy pályázat csak egy témára irányulhat, de egy pályázó több anyagot is beadhat. E pályázat keretén belül támogatásra összesen rendelkezésre álló összeg: 327.000.000 forint, amely a meghatározott 19 téma kidolgozására fordítható.
Néhány megpályázható kutatási témakör
A szakképzés és gazdaság témakörén belül megpályázható kutatási témakör például a job coaching tanácsadási metodológia magyarországi adaptálása. A kutatás célja, elemezés és javaslat készítése a coaching típusú rendszer hazai adaptációjára.
A munkaerőpiacnak, valamint a munkahelyet kereső, illetve a munkaképes, de inaktív lakosságnak közös érdeke, hogy a munkaerő kereslet és a kínálat egymásra találjon, továbbá csökkenjen a lakosság körében a munkanélküliek, a segélyből élők száma, és a piac minél inkább felkészült és a munka iránt elkötelezett dolgozóhoz jusson. A job coaching, mint a munkaerő mozgását elősegítő tevékenység olyan folyamat, melyben nemcsak a közvetítés, hanem a tanácsadás és a felkészítés is dominál, amelynek része az adatgyűjtés és az utógondozás is. A tanácsadó és a munkát kereső közösen tárják fel a munkába állás lehetőségeit, kiválasztják a legmegfelelőbb pályát és a legrövidebb útvonalat az eredményes elhelyezkedéshez és a folyamatos foglalkoztatottsághoz.
A kutatási tanulmány révén a munkaerő közvetítésével foglalkozó állami és piaci szervezetek megismerhetnek egy másutt már bevált hatékony tanácsadási metodológiát. A kutatást 2008. december 31-ig lehet megvalósítani és arra maximálisan 1,5 millió forint igényelhető.
A szakképzés és gazdaság témakörén belül megpályázható kutatási témakör többek között a pályaorientációs tanárképzés megújulása, különös tekintettel a tanulók pályaismeretére.
A kutatás célja a pályaorientáció műveltségterület ismeretanyagának modernizálása, olyan interaktív tananyag kidolgozása a szakiskolában tanuló fiatalok számára, amely megalapozza a munka világában történő folyamatos tájékozódást és felkészít a szakmaválasztási és szakmaváltási döntések meghozatalára.
Feladatrendszere: az elsajátítandó ismeretanyag strukturálása, tantervi követelményekhez való alkalmazása. A munkaerő-piaci ismeretek trendjeinek feltérképezése, különös tekintettel a 2008 és 2013 között végző fiatalokra vonatkozóan.
A kutatás megvalósításának végső határideje: 2009. június 30. és az arra igényelhető maximális összeg: 22 millió forint.
Szociális és Munkaügyi Minisztérium

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?