kapubanner for mobile

Pang az építőipar: 15 ezren maradhatnak munka nélkül

Az évek óta tartó vészes sebességű zuhanás tovább folytatódott májusban az építőiparban, éves alapon 15,2 százalékkal esett a termelés. Év végére csaknem 15 ezer munkavállaló eshet ki az iparágból - írja a Világgazdaság.

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) alelnöke a lapnak elmondta, korábbi prognózisuk szerint az idén 8-–-10 százalékos lehet a visszaesés. Az év első hónapjaiban ez az előrejelzés helyénvalónak látszott, kicsit fékeződött a zuhanás; ehhez képest arculcsapás a májusi mélyrepülés.

Óvatos becslés szerint a megkötött szerződések 18-–-20 százaléka sohasem valósul meg. Az ÉVOSZ alelnöke szerint ennek legfőbb oka a finanszírozás hiánya. Főleg a közbeszerzési eljárásokat kifogásolják a szakemberek. Nehézkes, időigényes az uniós források lehívása, s gyakran hiányzik a kellő önerő.

Legkevésbé a lakásépítő cégek tudnak ilyen körülmények között megkapaszkodni a piacon -–- mondta Koji László, aki szerint év végére ez a szegmens -– 2006-hoz képest -– elveszíti piacának 75 százalékát. Az építési ágazat teljesítményének minden 1 százalékos csökkenése 1200-–-1500 fő leépítésével jár együtt.

Így az év végére csaknem 15 ezren esnek ki az iparágból. És most már nemcsak a szakképzetlenek kerülnek a kapun kívülre, egyre nagyobb számban kénytelenek a cégek azoktól a mérnökeiktől, jól képzett szakembereiktől is megválni, akiket az utolsó percig igyekeztek megőrizni. Így vélhetően ők is külföldre vándorolnak munkáért, miközben itthon ezer sebből vérzik a szakképzési rendszer, amit egyelőre jótékonyan elfed a recesszió - olvasható a Világgazdaságban.



  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek