Patai Mihályt kinevezték az MNB alelnökévé
Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank alelnökévé nevezte ki Patai Mihályt szerdán Budapesten - írta az MTI.
Bizottsági meghallgatásakor Patai Mihály úgy nyilatkozott, hogy az alapkamat jelenlegi, 0,9 százalékos szintje tartható lesz a következő időszakban is. Magyarországon a gazdasági növekedés fenntartható marad a következő 2-3 évben, annak ellenére, hogy mind az Európai Unióban, mind a világgazdaságban lassul a növekedés üteme.
Patai Mihály a Magyar Bankszövetség elnöke. Korábban az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója volt 13 éven keresztül, tisztségéről a jegybank-alelnöki kinevezésére tekintettel lemondott. Korábbi információk szerint az MNB három alelnöke közül Gerhardt Ferenc hatéves megbízatása április 21-én szűnik meg.
A most kinevezett Patai Mihály mellett Nagy Márton és Windisch László tölt be alelnöki pozíciót a jegybankban.
MTI
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
2026. március 1-jétől új országigazgató irányítja a JYSK magyarországi működését: Szűcs Tamás veszi át a pozíciót Szimeiszter Sándortól,... Teljes cikk
A Wallis Csoport alapítója és elnöke, Veres Tibor nyerte el a fődíjat az EY Az Év Üzletembere program gáláján. A nemzetközi piacokon is sikerrel... Teljes cikk
Ötödik alkalommal választotta elnökének a Felnőttképzők Szövetsége Zsuffa Ákost. Teljes cikk
- Új vezető az Államadósság Kezelő Központ élén 1 éve
- Varga Mihály elmondta, kik számíthatnak béremelésre 2025-ben 1 éve
- Márciusban lejár Matolcsy mandátuma - "addig már guggolva is kibírjuk" Orbán Balázs szerint 1 éve
- Varga Mihály bejelentette, mennyivel emelik a nyugdíjakat 2025 januárjától 1 éve
- Az MGYOSZ elnökével egyeztetett Varga Mihály 2 éve
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 2 éve
- Ennyit költenek egy dolgozóra a "nyertes cégek" 2 éve
- Átlagosan ennyivel kaphatnak több pénzt a nyugdíjasok novembertől 2 éve
- Mire lesz elég a hatszázalékos nyugdíjemelés? 2 éve
- Jövőre 6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak 3 éve
- A Magyar Bankholdingtól igazol alelnököt az Állami Számvevőszék 3 éve
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben