kapubanner for mobile

Patkányürüléktől fertőződtek munka közben

Elhagyta a debreceni Kenézy kórházat szerdán az a fiatal nő, aki valószínűleg kukoricaföldön, patkányürüléktől fertőződhetett meg.

Szentgyörgyi János, a kórház szóvivője, elmondta: két férfit és egy nőt leprospirózis fertőzés gyanújával vittek július 31-én a infektológiai intézetbe. Az eddigi adatok szerint mindhárman Tiszaburán, kukoricacímerezés közben fertőződhettek meg, ugyanis az esős időben mezítláb dolgoztak, és sok döglött patkány volt a környéken.

Az esőben feloldódott patkányürülék okozhatta a bakteriális fertőzést, amely miatt súlyos tünetekkel kerültek a fiatalok kórházba - ismertette a részleteket Szentgyörgyi János.

Valamennyien azonnal antibiotikumos kezelést kaptak, már jó általános állapotban vannak. A nőt szerdán hazaengedték, a két fiatalember valószínűleg a hétvégén elhagyhatja a kórházat - tette hozzá.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek