kapubanner for mobile

Pertársaság létrehozására biztatja az orvosokat a kamara

Az Orvosi Kamara elnöke szerint az orvosokat, akik nem írják alá az új ügyeleti szerződést 5 millió forintig terjedő büntetéssel és a praxisjog megszüntetésével is fenyegetik. Ezt a MOK rendkívül veszélyesnek tartja, és arra biztatja az orvosokat, hogy együtt szerezzenek érvényt jogaiknak.

A Magyar Orvosi Kamara elnöksége nem mond le, de el akarják kezdeni újraszervezni a kamarát és alapszabályt is terveznek módosítani, valamint még ebben az évben szeretnének új kamarai választást tartani - írja a Napi.hu.

A lap szerint több megyében fenyegető lveleket kaptak az alapellátásban dolgozó orvosok, akik nem írták alá az új ügyeleti szerződést. Ebben büntetéssel - Kincses Gyula MOK elnök szavai szerint, akár 5 millió forintig - és a praxisjog megszüntetésével is fenyegetik az orvosokat. A kamara azt tanácsolja, hogy az érintettek tartsák be a jogszabályokat és utasításokat, mert a törvény kötlezheti az ügyelet ellátására az orvosokat, egy szerződés aláírására azonban nem. 

A határozat megtámadása céljából pedig pertársaság alapítását szorgalmazza, amelynek finanszírozását a MOK magára vállalja, ugyanis egy bírósági döntés azokra az orvosokra fog vonatkozni, akik részesei a pertársaságnak, nem pedig általánosan mindenkire. 

Napi.hu

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A HR-eszköztára a szemünk előtt alakul át. Van beleszólásunk?

A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk

Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat

A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk

Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk