kapubanner for mobile

Programiroda a vidéki munkahelyteremtő beruházásokért

Megkezdte működését szerdán a vidéki foglalkoztatás bővítését koordináló programiroda az agrártárcánál - mondta Pásztohy András, a programiroda tevékenységéért felelős Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) főtitkára.

images

Pásztohy András közölte: a programirodában már kidolgozták a cselekvési programot, amelynek segítségével hatékonyan közreműködhetnek a vidéki munkahelyteremtésben azok a szervezetek, amely segíteni tudják a vidéki foglalkoztatás növelését az agrártárca tevékenységi keretein belül.

A cselekvési programra azért van szükség - húzta alá Pásztohy András -, mert igen sok forrás áramlik vidékre az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) projektjein keresztül.

Ezeket a forrásokat ésszerűen és hatékony módon kell elkölteni úgy, hogy több munkalehetőséghez jussanak a helyiek. A programiroda feladata, hogy a vidéki munkahelyteremtő beruházások összehangoltan, hatékonyan valósuljanak meg.

A programiroda működéséhez szükséges 10 millió forintos forrást az MNVH pénzeszközeiből biztosítják - mondta Pásztohy András.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek