Programot hirdet az Együtt a közmunka átalakítására
Programot hirdet az Együtt - a Korszakváltók Pártja a hazai közmunka-rendszer átalakítására - jelentette be Szigetvári Viktor, a párt elnöke sajtótájékoztatón Nyíregyházán csütörtökön.
Hozzátette: a vitára természetesen meghívták a kormányzó pártok, a Fidesz-KDNP képviselőjét is, de eddig még nem kaptak választ a politikai szervezetektől a részvételre.
Szigetvári Viktor tájékoztatása szerint a programismertető rendezvényt a fővárosi Mozsár Kávézó konferenciatermében tartják 10 órától. A közmunka-rendszer átalakításának elképzeléseit Pápa Levente, az Együtt alelnöke ismerteti. Felkért hozzászóló lesz Molnár György, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa.
A többpárti vitában az MSZP-t Gúr Nándor, országgyűlési képviselő, az LMP-t Schmuck Erzsébet közgazdász, a Jobbikot Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő, a PM-et pedig Tordai Bence közgazdász képviseli.
A Váradi András Alapítvány - a névadó göböljárási juhász, az Együtt-PM Szövetség alcsútdobozi polgármester-jelöltje volt a 2014-es önkormányzati választásokon, aki tragikus körülmények között, gépkocsibalesetben halt meg a szavazás előtti napon - közpolitikai témákban támogatja az Együttet, elemzéseket, megoldásokat dolgoz ki különböző kérdésekben, így a Dolgozni, boldogulni programot is a szerveződés szakemberei készítették.
A sajtótájékoztatón Szigetvári Viktor bírálta a közmunka és a közfoglalkoztatás jelenlegi helyzetét, "kényszermunka-rendszernek" nevezte azt. Hangsúlyozta: a mostani lehetőségek a "szegénységbe, a munkanélküliségbe zárják be" az érintetteket.
Kemény szavakkal illette a belügyminiszter által az országgyűléshez a héten benyújtott javaslatot, amely szerint a földtulajdonosok és a földbérlők közmunkásokat igényelhetnének nyáron idénymunkára.
Az Együtt elnöke azt mondta: a parlamentben küzdeni fognak a javaslat elfogadása ellen, hiszen - szerinte - a közmunkások ilyen foglalkoztatása "új feudalizmust, a robot elrendelését" jelenti.
Az Együtt sajtótájékoztatóján Lövei Csaba, a párt nyíregyházi önkormányzati képviselője és Helmeczy László ügyvéd beszélt egy helyi ügyről: állításuk szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) befejezte a nyomozást a helyhatósági tulajdonban lévő Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft.-nél felmerült hűtlen kezelési gyanú ügyében, s az ügyészség a társaság ügyvezetője ellen benyújtotta a vádemelést az illetékes bíróságon.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja
- A diploma már nem elég: brutális valóság vár a Z generációra a munkaerőpiacon 2 hónapja
- A fiatal felnőttek közel fele ritkán vagy soha nem tesz félre pénzt arra az esetre, ha nem tudna dolgozni 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 3 hónapja
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 3 hónapja
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 4 hónapja
- A magyarok harmada nem tudna kifizetni egy százezer forintos váratlan kiadást 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?