PSZ: nem csak a pályakezdők bérét emelik
Nem csak a pályakezdő pedagógusok bére emelkedik az oktatási tárca Új Tudás Programja keretében - jelentette ki a Pedagógusok Szakszervezetének (PS) elnöke csütörtökön Egerben.
A pedagógusok béremelése pontatlanul került a programba, valójában arról van szó, hogy mindazok fizetése emelkedik - különböző mértékben -, akik most kezdenek, vagy maximum 21 éve oktatnak - közölte a PS Eger Körzeti Bizottságának ülése alkalmából megtartott sajtótájékoztatón Galló Istvánné. A 21 évnél régebben tanító kollégák bérrendezése érdekében pedig egy generális béremelésről tárgyalnak a tárcával - tette hozzá. Mint elmondta: az évi mintegy 135 milliárd forintnyi uniós és hazai forrást tartalmazó új Tudás Program keretében 25 milliárd forint jut a pályakezdők és a legalább 21 éve tanítók bérrendezésére. Ez 67 ezer kollégájukat érinti.
A pályakezdők mintegy 20 ezer forintos bérkiegészítése időarányosan csökken a munkában eltöltött éveknek megfelelően. Vagyis nem csupán a pályakezdők részesülnek a forrásból - hangsúlyozta. A szakszervezet álláspontja szerint ugyanakkor a pedagógusok bérezését továbbra is a közalkalmazotti bértáblának kell meghatároznia. Ugyanakkor igényt tartanak a pótlékok, az osztályfőnöki, a vezetői és a munkaközösség vezetői pótlék emelésére, valamint a minőségi munka jobb anyagi elismerésére is.
Álláspontjukat elfogadták a minisztérium vezetői - mondta az érdek-képviseleti vezető. Nem kívánnak egyértelműen állást foglalni - folytatta - a pedagógustársadalmat feszítő másik ügyben, a természettudományos tárgyak tervezett összevonását illetően. Álláspontjuk szerint azonban az összevonás sem az óraszámok csökkentésével, sem a pedagógusok elbocsátásával nem járhat, és elsősorban a gyermekek érdekeit kell szolgálnia - közölte Galló Istvánné.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?