kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

PwC: borúlátóak a cégvezetők

Az elmélyülő gazdasági válság hatására a cégek első számú vezetői körében a pesszimizmus vált uralkodóvá valamennyi földrajzi térségben és üzleti szektorban. A vállalatvezetők 70 százaléka úgy gondolja, hogy vállalatukat érinteni fogja a válság. Legvalószínűbben a bank-, közmű-, építő-, szórakoztató- és autóipari szektorok vállalatai lesznek érintettek. A vállalatvezetők csak lassú, fokozatos fellendülésre számítanak a következő három év során - derül ki a PricewaterhouseCoopers 12. Éves Globális Vezérigazgatói felméréséből.

Rekordmélységbe zuhant a vezérigazgatók magabiztossága: világszerte csupán 21 százalékuk állította, hogy bizakodással tekintenek árbevételeik növekedésére 2009-ben, ami a PwC tavalyi, hasonló felméréséhez képest 50 százalékos visszaesés. A vállalatvezetők több mint negyede kifejezetten pesszimista kilátásokkal tekint az előttünk álló esztendőre. A PricewaterhouseCoopers szakértői a 2008 IV. negyedévében 50 országban közel 1200 felsővezetői interjút készítettek, ebből 500-at Európában. A felmérésben magyarországi cégvezetők is részt vettek, az eredményeket a PwC vezetői január 28-án hozták nyilvánosságra, a svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon.

"A recesszió intenzitása megrázkódtatást okozott a vállalatvezetők lelkében és globális bizalmi válságot hozott létre. A vállalatoknak immár a hitellehetőségek elapadása, a befagyott tőkepiacok és a megcsappanó kereslet okozta gondokat kell leküzdeniük. A vállalatok első emberei leginkább cégeik pillanatnyi túlélése miatt aggódnak" - nyilatkozta Samuel A. DiPiazza, a PricewaterhouseCoopers globális vezérigazgatója. "A recesszió súlyosságát és időtartamát nehéz megjósolni. A vállalatvezetőknek kettős cél érdekében kell egyensúlyozniuk: egyrészt sikeresen kell kezelniük a lassulást, másrészt felkészülten kell várniuk a gazdasági fordulatot" - fűzte hozzá.

A vállalatvezetők a hosszú távú növekedés tekintetében is borúlátóbbak világszerte, véleményük szerint a fellendülés kifejezetten lassú lesz. Mindössze 34 százalékuk mondta, hogy nagyon bízik a növekedésben a következő három év folyamán. Ez az érték 42 százalékos csökkenést jelent tavalyhoz képest, amikor a vezérigazgatók még épp, hogy csak érzékelni kezdték a hitelválság globális gazdaságra gyakorolt hatását.

A felmérés rávilágított, hogy a pesszimizmus uralkodóvá vált valamennyi földrajzi térségben és üzleti szektorban. Észak-Amerikában és Nyugat-Európában a vezérigazgatók mindössze 15 százaléka fejezte ki bizalmát az előttünk álló év növekedési kilátásai tekintetében. Közép- és Kelet-Európában 21 százalék, az ázsiai, csendes-óceáni térségben 31 százalék és Latin-Amerikában 21 százalékuk vélekedett hasonlóan.

A kockázati tényezőket firtató kérdésre a cégvezetők a következő válaszokat adták: a recesszió a világ legnagyobb gazdaságaira gyakorolt negatív hatása (85 százalék); a tőkepiacokon bekövetkező törések (72 százalék); a túlszabályozottság (55 százalék); az energiaköltségek (50 százalék); illetve a tehetségek, szellemi kapacitás hiánya (46 százalék).

A bankszakma válsága mindent áthat

A vezérigazgatók arra számítanak, hogy a bankszektor világszerte tapasztalható válsága komoly hatást gyakorol az üzleti világra. A vállalatvezetők 70 százaléka azt mondta, hogy vállalatukat közvetlenül érinteni fogja a válság. Közülük is közel 80 százalék állította, hogy magasabb finanszírozási költségekkel kell szembenézniük, illetve csaknem 70 százalékuk állította, hogy ennek eredményeként el fogják halasztani tervezett beruházásaikat. A vezérigazgatók szerint legvalószínűbben a bank-, közmű-, építési-, szórakoztató- és járműipari szektorok vállalatai lesznek érintettek. Azok a vezérigazgatók, akiknek a vállalatai növekedésre számítanak, úgy nyilatkoztak, hogy ezt elsősorban belső készpénzmozgással finanszírozzák majd és csak ezután a hitel-, és értékpapírpiacokról.

Hosszú távon kell gondolkodni

A jelenlegi gazdasági körülmények súlyossága ellenére a cégvezetők továbbra is aggódnak hosszú távú igények miatt. A tehetséges szakemberek rendelkezésre állása még mindig létfontosságú: csak 26 százalék nyilatkozta, hogy a következő évben létszámleépítést terveznek, míg 35 százalék a dolgozói létszám szinten tartását tervezi.

A vezérigazgatók 72 százaléka azt prognosztizálta, hogy a természetes erőforrások a jövőben egyre nagyobb feszültséget okoznak majd. A válaszadók szerint a szén-alapú energiafüggőség (61 százalék), a klímaváltozás (56 százalék), a túlnépesedés (55 százalék) és az ivóvíz hiánya (50 százalék) gyakorol majd hatást a gazdaságra. A válaszadók nagyjából 75 százaléka állította, hogy már most is reagálnak ezekre: új termékeket, szolgáltatásokat fejlesztenek és módosítják működésüket. Több mint felük számol azzal, hogy ilyen irányú beruházásaik megtérülése a következő egy évben kezdődik.

Az energiakérdés és a tehetségek megtartása

A vállalatvezetők a világ minden részén azt nyilatkozták, hogy céljaik között nemcsak vállalkozásaik fenntartása, hanem a gazdasági fellendülésre való felkészülés is szerepel. Összességében véve több mint 80 százalékuk állította, hogy működésük hatékonyabbá tételével lépéseket tesznek az energiaköltségek csökkentése érdekében, illetve több mint 50 százalék alternatív energiaforrásokat is keres. A vállalatok ezen kívül technológiai beruházásokkal próbálják csökkenteni energiafüggőségüket és igyekeznek biztosítani jövőbeni energiaellátásukat.

A tehetségek felkutatása és megtartása szintén kiemelt prioritás. A válaszadók közel 70 százaléka említette az elvárt készségekkel rendelkező jelöltek hiányát, mint komoly kihívást. A vállalatvezetők a tehetséggel kapcsolatos kihívások leküzdésére olyan stratégiákat említettek, mint a rugalmasabb munkakörnyezet kialakítása, a kulcsfontosságú munkatársak átcsoportosítsa és a társadalmi tevékenységekben való részvétel.

Megcsappanó fúziók és felvásárlások - a közös vállalatoké a jövő?

A fúziós és felvásárlási tevékenység drasztikusan visszaesett. A válaszadók mindössze 20 százaléka mondta, hogy az előző évben ilyen tranzakciót bonyolítottak. A fúziók, felvásárlások csökkenése legerősebben az ázsiai és kelet-európai feltörekvő gazdaságokban mutatkozott. A kulturális különbségek, a váratlan költségek és az üzletkötési érték teljesítése volt a vezérigazgatók három leggyakoribb aggálya a fúziók és felvásárlások kapcsán.

Megugrott viszont azoknak a vezérigazgatóknak a száma - különösen Nyugat-Európában és Dél-Amerikában -, akik azt vallják, hogy a közös vállalatok szerepe nagyobb lesz a határokon átívelő növekedésben, mint a fúzióké, felvásárlásoké. Ebben tükröződhet a közös vállalatokhoz kötődő alacsonyabb költség- és kockázat szint.

Az állam szerepe

Noha a vezérigazgatók 55 százaléka továbbra is aggódik a túlszabályozás, mint a növekedés egyik gátja miatt, ugyanakkor közel felük azt is állítja, hogy a kormányok nem tettek eleget ahhoz, hogy egészséges munkaerőpiac alakuljon ki, továbbá 38 százalékuk szerint a kormányok többet tehetnének az infrastruktúra fejlesztése érdekében is. Ezen túlmenően a vállalatvezetők több mint 80 százaléka az egyértelmű, következetes kormányzati politikákat tartja kedvezőnek a klímaváltozás kezelése terén, de csak 28 százalékuk hiszi, hogy kormányuk kidolgozott ilyen irányelveket.
  • 2024.10.10Pannon Munkajogi Akadémia Programunkat az on-line térben tervezzük megvalósítani, ezzel is támogatva a hatékony idő kihasználását. Előadás-sorozatunk célja, hogy egy-egy munkajogi területet részletesebben is bemutassunk, lehetőséget teremtve a joggyakorlat alkalmazásának megismerésére. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.112024.10.11– 12.12 Díjmentes Vezetői Egynapos programok Díjmentes Vezetői Egynapos programsorozatunkat a nagy érdeklődésre való tekintettel folytatjuk. Képzéseinken szemléletet, azonnal alkalmazható tudást adunk, módszereket és gyakorlatok próbálhatnak ki a résztvevők, mindezt teljesen díjmentesen. A nyílt programokat olyan vezetőknek, munkavállalóknak ajánljuk, akik szeretnék bővíteni tudásukat és látásmódjukat. A képzések különlegessége, hogy bármelyik téma vállalati képzés formájában is megvalósítható, melyre támogatás igényelhető a GINOP PLUSZ-3.2.1-21 pályázati alapból. Pályázati forródrót: +36 20 338 3808info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.11.13Mérlegen a hibrid munkavégzés - Trendek és vállalati jó gyakorlatok a távmunka új korszakában Az esemény célja, hogy összehozza a különböző iparágak vezetőit, legjobb vállalati gyakorlatait, hogy megosszák gondolataikat és megvitassák a rugalmas foglalkoztatás jövőjét és annak vállalati kultúrákra gyakorolt hatásait, úgy mint a távmunka transzformációja, új innovációk és a mesterséges intelligencia hatásai, munkavállalói preferenciák, jogi megoldások, hatékonysági kérdések távolról, valamint vezetői kihívások és vállalati stratégiák a hibrid munka világában.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.11.21Pannon HR Konferencia Debrecen Lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Bajnokok Ligája - teljesítőképességük határán vannak a futballisták?

Willi Orbán szerint a futballisták a sűrű versenynaptár miatt teljesítőképességük határán vannak. Az RB Leipzig magyar válogatott csapatkapitánya... Teljes cikk

Megkérdezték a fiatalokat, mi hiányzik leginkább az életükből

A nagymértékű online jelenlét ellenére a valódi közösségeket hiányolják leginkább a fiatalok - mondta Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és... Teljes cikk

Ezekben a szakmákban próbálták ki magukat a Quimby tagjai

Malterosfiú, eskető pap, borász, teknősmedence-takarító, piackutató – szinte nincs olyan szakma, amit nem próbáltak ki a Quimby tagjai. Teljes cikk