Rabszolgaként dolgoztatnak kelet-európaiakat egyes brit élelmiszerüzemek
Szinte rabszolgasorban tartanak kelet-európai munkavállalókat egyes nagy-britanniai élelmiszer-feldolgozó üzemekben, amelyek közül nem egy a legnagyobb brit szupermarket-hálózatokat látja el termékeivel - írta feltáró riportjában a The Sunday Times.
A vezető vasárnapi konzervatív brit lap oknyomozó újságíróinak az áldozatok - főleg lengyelek, szlovákok és litvánok - elmondták, hogy gyakran napi 17 óra folyamatos munkára kényszerítik őket, és ha kifogást emelnek munkakörülményeik ellen, a munkaszervezők - valójában szintén kelet-európai embercsempészek - rendszerint fizikai erőszakot alkalmaznak velük szemben.
A lap szerint a rendőrség, illetve a munkaszervezők tevékenységének ellenőrzéséért felelős hatóság (GLA) már vizsgálatot folytat egy feltételezett embercsempész hálózat ellen, amely a hatósági gyanú szerint jó fizetés ígéretével Nagy-Britanniába csal kelet-európaiakat, akiket azután gyakorlatilag fogságban tart és kizsákmányol.
Egy húszas éveiben járó szlovák munkavállaló, aki megszökött egy brit húsfeldolgozó üzemből, arról számolt be, hogy három éven keresztül heti hét napon át dupla műszakok teljesítésére kényszerítették, és naponta mindössze 2,80 fontot (ezer forintot) fizettek neki.
Nagy-Britanniában a törvényesen megszabott minimálbér óránként 6,31 font (2300 forint) a 21. életévüket betöltött munkavállalók számára.
A szlovák fiatalember elmondta, hogy társaival együtt egy zsúfolt épületben tartották őket, amikor éppen nem dolgoztak, enni alig kaptak, bankszámlájukat pedig a munkaszervező tartotta ellenőrzése alatt.
Egy lengyel munkavállaló, aki egy gyümölcscsomagoló üzemben dolgozott, a The Sunday Times riportereinek elmondta, hogy őt nem egészen 2 fontos órabérért dolgoztatták. Az üzem az öt legnagyobb brit szupermarket-hálózat egyik beszállítója.
A vizsgálat nyomán négy országos áruházlánc - a Tesco, a Sainsbury's, a Marks & Spencer és az Asda - közölte a brit lappal, hogy felmondta szerződését egy angliai munkaszervező céggel, amelyről kiderült, hogy zömmel litván alkalmazottait 17 órás műszakok teljesítésére kötelezte fizetés nélkül, és aki kifogást emelt, azt megverték, vagy azzal fenyegették, hogy harci kutyákat uszítanak rájuk.
A Kelet-Európából érkezőket gyakran minden ok nélkül, még munkába állásuk előtt agyba-főbe verik, csak azért, hogy "betörjék őket", majd a munkaszervezőként fellépő embercsempészek közlik velük, hogy több ezer font "adósságot" kell törleszteniük munkabérükből, és ha ez megtagadják, otthonmaradt családtagjaiknak esik bántódásuk. Ez nem csak üres fenyegetés: a hatóságok megerőszakolt feleségekről, nyomtalanul eltűnt, valószínűleg meggyilkolt férjekről kapnak bejelentéseket - idézte forrásait a The Sunday Times.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?