Radikális változtatások kellenek a dolgozó emberek megbecsülésének visszaszerzéséhez
Október 7-én ünneplik a Tisztes munka Világnapját, emiatt a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület arra hívja fel a figyelmet milyen változásokra lenne szükség a dolgozó emberek becsületének visszaszerzése érdekében. Szerintük sokkal erősebb érdekvédelemre lenne szükség, minden magyar munkavállalónak szakszervezeti tagnak kellene lennie - írják sajtóközleményükben.
Az állam által biztosított forrásból legyen biztosítva minden munkavállalóként regisztrált magyar ember szakszervezeti tagsága.
A tisztes munka koncepcióját a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet vezette be és kezdte el terjeszteni 1999-ben. Ez a legáltalánosabb értelmezés szerint olyan fejlődési pályát jelent a munka világában, amely ötvözi a versenyképességet és a társadalmi igazságosságot, azaz a gazdasági és szociális fejlődés kéz a kézben halad, így tudatosan elkerülhető az országokon belüli és országok közötti gazdasági és szociális egyenlőtlenségek további elmélyülése. Ha sikerül erre a fejlődési pályára térni, az egyének számára azt eredményezi majd, hogy biztonságos munkakörülmények között lesz lehetőségük tisztes jövedelmet biztosító, hasznos munkavégzésre, és a szociális védelmi rendszerek is megfelelő biztonságot nyújtanak. Az ilyen munka esélyt ad a személyes fejlődésre és a társadalmi beilleszkedésre, valamint arra, hogy részt vehessenek a rájuk vonatkozó döntések meghozatalában, továbbá arra, hogy kifejezhessék véleményüket, és szabadon szerveződhessenek érdekeik kifejezésére és megvédésére. A Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket Egyesület szerint napi szinten látható, hogy Magyarország kormánya szembe megy ezzel a koncepcióval.
Meg kell állítani a magyar munkavállalók kizsákmányolását! A munkáltatók béremelésben gondolkozzanak, ne abban, hogy vendégmunkásokat hozzanak be az országba! Ez konzerválja azt a helyzetet, hogy félmillió magyar munkavállaló külföldön keresi a boldogulást.
Az Egyesület szerint olyan, a dolgozókat védő Munka Törvénykönyvét kell alkotni, amely magában foglalja az Európai Szociális Kartában megfogalmazott dolgozói jogokat. Ezen jogok gyakorlását szabadon aláírt kollektív szerződések, törvényes bérmegállapító mechanizmus vagy az országos viszonyoknak megfelelő egyéb eszközök révén kell elérni. Szükség lenne szerintük erős szakszervezeti jogokat biztosító Sztrájk Törvény megalkotására is.
OS/MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Már nem a márkanév dönt: így választ munkahelyet a Z generáció 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?