kapubanner for mobile

Régi márkanevén működik a Zalabaromfi

Októbertől újra régi nevén, Zalabaromfi Szárnyas és Húsfeldolgozó Zrt.-ként működik a Zalabaromfi. Az egykor Carnex-csoporthoz tartozó vállalat jelenleg két műszakban mintegy hétszáz dolgozót foglalkoztat - számol be a Napi Gazdaság.

A több mint tízmilliárd forintos adósságot felhalmozott, s 2006 májusában felszámolásra került vállalatot a nyáron vásárolta fel a Dale konzorcium, mintegy 1,2 milliárd forintért. Az új tulajdonosok kívánságára Nemes Imre foglalta el a vezérigazgatói széket, akinek feladatául a cég hazai és külföldi piacon való térnyerését szabták.

A Dale tervei között szerepel továbbá egy takarmánykeverő és egy csirkenevelő üzem beindítása, bár a Napi Gazdaság szerint szükség aligha van rájuk, hiszen a korábbi alapanyag-szállítók jelentős részét sikerült megtartaniuk.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek