Regionális Pályaválasztási Fórum volt Egerben
Az Eszterházy Károly Főiskola az Észak-Magyarországi Régió pedagógiai intézeteivel karöltve december 4-én, hetedik alkalommal rendezett Regionális Pályaválasztási Fórumot.
A rendezvényre négy megye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád) középiskoláiból a továbbtanulás és a pályaorientáció feladatainak koordinálásával megbízott igazgatóhelyetteseket, az iskolai pályaválasztási felelősöket, és a végzős osztályok osztályfőnökeit várták a szervezők.
A Fórum ezúttal is a Változások a felsőoktatásban alcímet viselte, hiszen a főiskola fontosnak tartja, hogy az idei évben - a felsőoktatásban végbemenő változások miatt - minél több hasznos információval lássa el a diákokat, és a továbbtanulásukban segítő pedagógusokat a többciklusú, lineáris felsőoktatási képzési szerkezet bevezetéséről, illetve a 2007. évi felvételi eljárás rendjéről.
A résztvevőket pályaválasztási egységcsomagokkal ajándékozták meg a szervezők, amely az egri főiskola oktatási tevékenységének bemutatására szolgáló anyagok mellett egyéb hasznos, az új rendszerben való tájékozódást segítő kiadványokat is tartalmazott. Végül a szervezők az újonnan átadott Planetárium megtekintésére invitálták a jelenlévőket.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?