Rehabilitációs munkahelyeket is teremt a fejlesztőkomplexum
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKét és fél milliárd forintból fejlesztenék a Velencei-tavi Vízi Sportiskolát (VVSI), amely a jövőben sport-, rehabilitációs- és turisztikai célokat szolgálna; a tervezet heteken belül a kormány elé kerül - jelentették be a velencei-tavi vízi és turisztikai évadnyitón.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Velencei-tavi Vízisport Szövetség elnöke hangsúlyozta, az a céljuk, hogy egyre többen felismerjék a tó vonzerejét. Úgy vélte, ehhez fejlesztésekre van szükség, hiszen a természeti adottságok megvannak az élsporthoz, a tömegsporthoz és a fejlesztési célú sportoláshoz is. Az Új Széchenyi Terv keretein belül kívánják megvalósítani a beruházást, amelynek része egy korai fejlesztéssel foglalkozó centrum.
"A tervek készen vannak, a teljes beruházás összértéke vélhetően meghaladja a 2,5 milliárd forintot. Ebből 2,2 milliárd forint az uniós forrás, az önrészt az állam adja. Az európai uniós engedély megvan a beruházás elindításához, a kormány néhány héten belül dönt" - tette hozzá.
Kiemelte, olyan, egész évben használható fejlesztőkomplexumot hoznak létre, amely egyedülálló Európában. Itt lehetőség lesz fogyatékos, súlyos beteg gyerekek sportolására éppúgy, mint egészséges embertársaiknak. Hangsúlyozta, a külföldi rászorulók, turisták és sportolni vágyók felé is nyitni kívánnak.
"Fontos szerepe lesz a projektben a munkahelyteremtésnek. Olyan rehabilitációs munkahelyek is létrejöhetnek, amelyek keretében például vitorlavásznat, hajóalkatrészeket készíthetnek megváltozott munkaképességűek. A létesítmények fenntartása szintén komoly munkaerőt igényel" - fogalmazott.
Deák Csaba, a VVSI-t üzemeltető Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, nyolc különálló épület és két kikötő szerepel a tervekben. Ezek többségét felújítanák, de a kerekes székes vendégek fogadására alkalmas szálló újonnan épülne. A komplexum befogadóképessége 240 fő lesz, amely akár egy nagy nemzetközi verseny megrendezésére is elegendő lehet.
L. Simon László, a térség országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, szeretnék a tó körüli kerékpárutat végre teljessé tenni, majd összekötni a váli-völgyi és a vértesi utakkal. Jelezni szeretnék, hogy a tó és környéke szinte valamennyi sportra alkalmas, legyen szó futballról, vízi sportokról vagy kerékpározásról. Ehhez a vonzerőt növelő fejlesztések mellett komoly marketingtevékenységre is szükség lesz - mondta.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?