Renault: elbocsátások a kémbotrány miatt
Öt vezető beosztású munkatársát bocsátja el vagy váltja le a Renault francia autógyártó igazgatótanácsa az év elején kirobbant, és azóta hamisnak bizonyult ipari kémkedési ügy miatt - tudósít az InfoRádió.
Mint ismert, a társaság vezetése bizonyíték nélkül elbocsátotta januárban az elektromos-autó programjának három kulcsfiguráját, mert megalapozottnak látta azokat a vádakat, melyek szerint második generációs, szabadalmi joggal még nem védett elektromos motor és akkumulátor terveket adtak el külső megrendelőknek.
Időközben kiderült, hogy a történet hazugság volt, melyet a Renault biztonsági szolgálatának egyik vezetője talált ki, akit azóta már elbocsátottak a cégtől.
Hétfőn az igazgatótanács végleg pontot kívánt tenni az ügyre, és mivel úgy vélték, hogy a belső nyomozást felügyelő Patrick Pelata általános igazgató a vállalat szabályait is megszegte, elfogadták a lemondását. Rajta kívül elbocsátották még a biztonsági szolgálat igazgatóját és egyik munkatársát, a cég jogi igazgatóját és a vállalat főtitkárát is.
Az erkölcsi káron túl mintegy 11 millió eurót, mai árfolyamon közel három milliárd forintot bukik a Renault.
InfoRádió

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek