kapubanner for mobile

Rendőrök tüntetnek Romániában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Rendőrök tüntetnek Románia több településén szerdán a közalkalmazotti béreket és nyugdíjakat január elsejétől befagyasztó rendelet ellen.

A szakszervezet elsősorban azt a rendelkezést kifogásolja, amely szerint a túlórát már nem fizetik ki, hanem szabadnapokat adnak értük, így ez a rendőrök nettó jövedelmek csökkenését eredményezi.

Tiltakozásukat a rendőrök különböző módszerekkel fejezték ki: Máramaros megyében rendőrök egy gyalogátkelőt elfoglalva, és azon folyamatosan átkelve akadályozták a forgalmat. Buzau megyében véradásra jelentkeztek tömegesen, és az ezért járó szabadnapot tüntetésre használták.

A legtöbb helyszínen a tüntetők a megyei rendőr-főkapitányság előtt tüntettek. A szakszervezet szerint eddig az ország 14 megyéjében tagadták meg a rendőrök a túlórázást, és egy nagyszabású bukaresti tüntetést is kilátásba helyeztek.

Az óév utolsó napjaiban a börtönőrök is utcára vonultak Romániában, alapvetően szintén a túlórapénz megvonása miatt.

A karácsony előtt beiktatott új román kormány december 30-án fogadott el számos területre kiterjedő - ezért a sajtóban "salátának" nevezett - sürgősségi rendeletet a költségvetési kiadások lefaragásáról, mivel a 2024-es választási évben Románia költségvetési hiánya Tánczos Barna pénzügyminiszter szerint éves szinten el fogja érni a GDP 8,5-9 százalékát.

A román kormány egyebek mellett a 2024-es év szintjén befagyasztotta a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat, a céges osztalékok után fizetendő adót 8 százalékról 10 százalékra emelte, csökkentette azt a bevételhatárt, ameddig egy cég - egyszerűsített adózásra jogosító - "mikrovállalkozásnak" minősül, továbbá megszüntette az IT-szektor, az építőipar, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari ágazat eddigi adókedvezményeit.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek