A szomszédunkban befagyasztották a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek 2025 végéig a 2024 decemberi szinten maradnak.
Befagyasztotta a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat a román kormány - írja az economedia.ro.
A Ciolaciu-kabinet hétfői ülésén elfogadott sürgősségi rendelet értelmében a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek 2025 végéig a 2024 decemberi szinten maradnak.
A kormány a céges osztalékok után fizetendő adót 8 százalékról 10 százalékra emelte, egyúttal a jelenlegi 500 ezer euróról (205,615 millió forint) 250 ezer euróra (102,755 millió forint) csökkentette azt az éves árbevételküszöböt, amely alatt a cégek mentesülnek a társasági adó fizetése alól, ami helyett forgalmi adót fizetnek.
A hétfőn elfogadott rendelettel a bukaresti kormány megszüntette az informatikai ágazatban, az építőiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók adókedvezményeit.
A kormányülés végén Tánczos Barna pénzügyminiszter bejelentette, hogy november végén 7,11 százalék volt Románia GDP-arányos költségvetési hiánya, az éves deficit pedig 8,5 és 9 százalék között lesz.
"Természetes, hogy az állam, amikor ilyen helyzetben van, szétnézzen a saját háza táján, és válaszolva a magánszektor és az állampolgárok elvárásaira, masszívan visszavágja a saját kiadásait, karcsúsítsa magát" - nyilatkozta a kormányülést követően az RMDSZ politikusa.
Tánczos Barna közölte, hogy az idei költségvetési hiány hozzávetőleg 150 milliárd lej (12 391,5 milliárd forint) lesz.
A vállalkozói szervezetek és a szakszervezetek előzetesen élesen kritizáltak a kormány megszorító intézkedéseit, utóbbiak tiltakozó akciókat helyeztek kilátásba. Ezek nyitányát a rendőrszakszervezet hétfői bukaresti tüntetése jelentette, melyen a résztvevők a bérek és a nyugdíjak befagyasztása ellen tiltakoztak.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?