Rendvédelmi dolgozók: világszerte megillető jogot készül elvenni a kormány

A rendészeti területen működő szakszervezeteket egyértelműen megdöbbentette és felháborította a kormány bejelentése a hivatásos állományú rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjba vonulási lehetőségének eltörléséről - írja a Népszabadság.

A Széll Kálmán Terv őket érintő részeiről szólva a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete - miként azt Bárdos Judit főtitkár a Népszabadságnak elmondta - a leghatározottabban tiltakozik az érdekképviseletekkel való előzetes egyeztetés nélkül elhatározott intézkedés bevezetése ellen. Felháborodásuknak adtak hangot amiatt is, hogy "a már nyugdíjba vonult hivatásosokat nyugdíjjogosultságuk utólagos felülvizsgálatával riogatják."

Egy, a rendőröket, tűzoltókat és a rendvédelemi területen dolgozó más hivatásosokat is világszerte megillető jogot készül elvenni a kormány a rendészet hivatásos dolgozóitól - mondta el Pongó Géza, a Független Rendőrszakszervezet elnöke -, és ezzel az utolsó kedvezményünket is elvonnák, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.

Hogy pontosan milyen következményei lehetnek, arra Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke a vámőrségnél az adóhatósággal történt integrációt megelőző elvándorlást hozta fel példaként, amikor is 507 pénzügyőr távozott a testülettől.

Az érdekképviseletek petíciót küldenek a kormányfőnek, és előkészítenek egy esetleges tömegdemonstrációt is. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára péntekre összehívta a Belügyi Érdegyeztető Fórumot.

Népszabadság
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítés jöhet a győri Audinál, őket érintheti

Az Audi a hatékonyság és a versenyképesség erősítésével indokolja a lépést. Teljes cikk

Egyszerűsített foglalkoztatás: itt az új Efo kalkulátor 2026-ra

Január 1-gyel változott az egyszerűsített foglalkoztatás szabályozása. Így érdemes olyan kalkulátort használni, ami már az aktuális... Teljes cikk

Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók

A kormány megbecsüli a vízügyi dolgozók áldozatos munkáját, a 2025-ben megkezdett béremelés idén is folytatódik - jelentette be az Energiaügyi... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek