Részben eredménytelenül zárultak a bértárgyalások a Philipsnél
Eredménytelenül zárultak a Video Szakszervezettel folytatott bértárgyalások kedden a székesfehérvári Philips Kft.-nél; a cégnél működő másik érdekképviselet viszont elfogadta a vállalatvezetés béremelésre vonatkozó javaslatát.
Káprai Attila, a Video Szakszervezet képviselőjének tájékoztatása szerint a tárgyalások kezdetén az érdekképviselet 7 százalék, vagy 15.000 forint egyösszegű, egységes béremelést kért, majd a tárgyalássorozat alatt kompromisszumos javaslatként egységes és fix összegű 12.000 forintos, végül 10.000 forintos béremelést javasolt.
A gyárvezetés ezzel szemben április elsejétől 3,75 százalék éves átlagú béremelést tart elfogadhatónak, ami a havi 300.000 forint alatt kereső munkavállalók számára kedvezőtlen, azért is, mert az infláció nagyobbik része az év első hónapjaiban realizálódik. A Video Szakszervezet a problémát "a kormány bér-és adómonitoring bizottsága figyelmébe ajánlja"- olvasható a közleményben.
A Philips székesfehérvári gyárának vezetése a direkt dolgozói állomány részére 5 százalék, a szellemi munkát végzőknek pedig - teljesítményüktől függően - 4 százalékos béremelést tart elfogadhatónak. Ez a piaci feltételeket figyelembevevő, korrekt ajánlat - mondta el az MTI-nek a cégcsoport regionális kommunikációs igazgatója.
Blazsevácz Péter tájékoztatása szerint a döntés hosszú egyeztető folyamat után alakult ki, amelynek során a cégvezetés több javaslatot is előterjesztett.
Mint mondta, bíznak abban, hogy a javaslatot - csakúgy, mint a Fehérvári Elektronikai Dolgozók Független Szervezete - a székesfehérvári gyárban működő másik érdekvédő szervezet, a Video Szakszervezet is elfogadja.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?