Részmunka kismamaként
A gyes letelte után visszatérő és a közszférában dolgozó kismamák lehetőséget kaphatnak részmunkaidős foglalkoztatásra az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat szerint. A munkáltató köteles lenne a munkavállaló kérésére a kinevezést módosítani és heti húsz órának megfelelő munkaidőt megállapítani. A munkaügyi államtitkár kedden tartotta az előterjesztés expozéját a parlamentben.
Ha a dolgozó kéri, kötelező lenne
Korózs Lajos közölte, hogy a törvénymódosítás nyomán a munkáltató köteles lenne a munkavállaló kérésére a kinevezést módosítani és heti húsz órának, illetve a korábbi kinevezés szerinti munkaidő felének megfelelő munkaidőt megállapítani.
A kötelező részmunkaidős foglalkoztatás a munkavállaló kérelme szerinti időpontig, de legfeljebb a gyermek három éves koráig tart.
Az államtitkár közölte, hogy a gyermekgondozási ellátások jövő májusi átalakításával összefüggésben nem indokolt a felmondási védelmet két évre lerövidíteni, mert az továbbra is a gyermek három éves koráig illeti meg a munkavállalót.
monster.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?