Részmunkaidőben dolgozhatnak az anyák
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kormányszóvivő szerint a Bajnai-kormány foglalkoztatást bővítő intézkedései nyomán már részben megvalósult az a cél, hogy gyermeküket nevelő édesanyák részmunkaidőben dolgozhatnak; idén januártól ugyanis a közszférában - a szülő kérésére - kötelező részmunkaidőben foglalkoztatni a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket.
Szollár Domokos az MTI-nek arra reagált, hogy Soltész Miklós, az Országgyűlés szociális bizottságának kereszténydemokrata alelnöke egy csütörtöki budapesti konferencián azt mondta: segíteni kell az anyák részmunkaidős foglalkoztatását.
A kormányszóvivő úgy fogalmazott: jó ötlet, és nemzetgazdasági szempontból is fontos intézkedés az anyák részmunkaidős foglalkoztatása. Annyira jó ötlet, hogy részben már meg is valósította a Bajnai-kormány - jegyezte meg. Szollár emlékeztetett arra, hogy az erről szóló törvénymódosítást - a kormány előterjesztése nyomán - tavaly november 16-án fogadta el a Ház.
A szóvivő felidézte: a módosítás eredményeként a közszférában a munkáltató a munkavállaló kérésére köteles a kinevezést módosítani és heti húsz órának, illetve a korábbi kinevezés szerinti munkaidő felének megfelelő munkaidőt, illetve az ezzel arányos illetményt megállapítani. A részmunkaidős foglalkoztatásra vonatkozó új szabályok a bírák kivételével - a rájuk vonatkozó kétharmados szabály módosítása az ellenzék támogatásának hiányában nem történt meg - minden, állami szervek által foglalkoztatottra, azaz a közalkalmazottak és köztisztviselők mellett az ügyészekre, a katonákra, illetve a rendőrökre, a tűzoltókra is kiterjed - mondta.
A kormányszóvivő kitért arra: az intézkedés egy nagyobb csomag része volt. Ennek a fő célja az volt, hogy segítse a gyermeküket nevelőket visszatérni a munka világába. A magyar gazdaság egyik legnagyobb gyengesége ugyanis, hogy igen alacsony a foglalkoztatottság, és több társadalmi csoport - köztük a gyermeküket nevelő nők, alacsony képzettségűek, idősebbek - szinte teljesen kiszorultak a munka világából - hangsúlyozta.
Szollár Domokos jelezte, a foglalkoztatás bővítését szolgálta a Bajnai-kormány családtámogatási rendszerének átalakítása is. Ennek érdekében csökken 2012-től két évre a gyes igénybevételének ideje és ehhez kapcsolódva indult el az utóbbi évek legnagyobb bölcsőde- és óvodafejlesztési programja, amelynek keretében 15 ezer új férőhely létesül, valamint jobb körülmények között vigyázhatnak a gyerekekre - közölte.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?