Rétvári: A közigazgatási reform során elkerülhetetlenek az elbocsátások
Rétvári Bence szerint elkerülhetetlen, hogy a közigazgatási reform eredményeként elbocsátások történjenek például az egyes tárcákhoz tartozó háttérintézményeknél - erről az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt.
A lap pénteki számában megjelent interjúban a KDNP-s politikus kifejtette: a Gyurcsány-kormány intézkedéseivel a központi közigazgatás létszámának csökkentését csak papíron valósította meg, mégpedig úgy, hogy az ott dolgozókat átirányították különböző háttérintézményekhez, miközben ugyanazt a feladatot látták el továbbra is, bár nem köztisztviselői minőségben. Hozzátette: ennél mélyrehatóbb változtatást szeretnének.
A közigazgatási reformmal kapcsolatban kifejtette: annak lényege, hogy a szolgáltató állam intézményei minél közelebb kerüljenek az állampolgárokhoz. Szólt arról is, hogy takarékosabb államot szeretnének és példaként említette, hogy míg az Egyesült Államokban egyetlen papír szükséges egy vállalkozás beindításához, bizonyos afrikai országokban 30, nálunk pedig 52.
A közigazgatási reform forrását firtató kérdésre azt mondta: az előző kormányok felelőtlen tevékenysége miatt hazai források egyszerűen nem állnak rendelkezésre, a reformokat uniós pénzekből kívánják megvalósítani. Külön szólt arról is, hogy a szándékaikról egyeztetnek az érdekvédelmi szervezetekkel is és informális megbeszélések már voltak.
Rétvári Bence szerint vannak olyan széles körű társadalmi igények, amelyeknek az állami és igazságszolgáltatási intézményrendszer nem tud megfelelni. Ezek elsősorban a közérdek érvényesítésével kapcsolatosak - tette hozzá. Mint mondta, az elmúlt években olyan sokan éltek vissza a rájuk bízott közhatalommal, hogy bebizonyosodott: "a rendszerváltáskor a polgárok nem kaptak elég garanciát a hatalommal szemben, pontosabban a közhatalommal visszaélőkkel szemben". Szerinte ezért arra lenne szükség, hogy a bíróságok hatékonyabban tudjanak fellépni a közérdek védelmében, legyen szó állami vagyonról vagy politikusok, köztisztviselők felelősségéről.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?