Rétvári: a tagállamok maguk dönthessenek szociális, családügyi és foglalkoztatási kérdésekben!
Minden országnak egyedi a szociális, családügyi és foglalkoztatási rendszere - mondta az államtitkár.
Magyarország azt szeretné, ha az Európai Unió (EU) tagállamai továbbra is maguk dönthetnének szociális, családügyi és foglalkoztatási kérdésekben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön telefonon az MTI-nek, miután részt vett az Európai Tanács foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi (EPSCO) tanácsának ülésén Luxembourgban. Rétvári Bence közölte, az ülésen szó volt egy javaslatról, amely szerint szociális, családügyi és foglalkoztatási kérdésekben az irányelveket ne egyhangúlag, hanem minősített többséggel fogadják el.
Magyarország azonban nem támogatja ezt a javaslatot, mivel álláspontja szerint így egyes tagállamok rá tudnák erőltetni az akaratukat a többi tagállamra, és ezzel csökkentenék az országok mozgásterét és szuverenitását - emelte ki az államtitkár. Hozzátette, minden országnak egyedi a szociális, családügyi és foglalkoztatási rendszere, amelyet tiszteletben kell tartani, és a tagállamokban egyébként is egyedi és működőbb megoldásokat lehet találni ezekben a kérdésekben.
Magyarország azt szeretné, hogy csak azok a kérdések legyenek európai uniós témák, amelyekről minden tagállam úgy vélekedik, hogy EU-s szinten kell kezelni őket - mondta Rétvári Bence. Az európai jólléthez kapcsolódó vitában pedig azt hangoztatta, hogy Magyarországon és az Európa Unióban is nagy munkaerő-tartalékok vannak a cigány származású és a fogyatékossággal élő emberek körében - számolt be a hozzászólásáról Rétvári Bence az MTI-nek.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?