Rezidensi ösztöndíj: 110-en jelentkeztek 620 helyre
Az egészségügyi államtitkárság által meghirdetett rezidensi ösztöndíjprogramra hétfő délig 110-en jelentkeztek; a határidő éjfélkor jár le. A kiírás szerint 600 szakorvosjelölt és 20 szakgyógyszerész-jelölt kaphatna támogatást.
Közleményükben azt írták, hogy az államtitkárság újabb pályázati kört hirdet a szakorvosjelöltek Markusovszky Lajos ösztöndíjára és a szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly ösztöndíjára.
A hétfőn záruló pályázati körben azok jelentkezhettek, akik az idén, augusztus 20. előtt kapták meg az általános orvosi oklevelüket. Hamarosan viszont már azok is jelentkezhetnek, akik csak a hónap végén, esetleg október-novemberben tesznek záróvizsgát. Az államtitkárság kiterjeszti a programot azokra is, akik még legalább három évig részt vesznek a szakorvosképzésben, vagyis minden, jelenleg a végzést követő kétéves törzsképzésben résztvevő rezidensre.
A szakorvosjelöltek Markusovszky Lajos ösztöndíjára és a szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly ösztöndíjára az új pályázati kiírás hamarosan megjelenik az EEKH honlapján és az Egészségügyi Közlönyben is.
Emlékeztettek, hogy az államtitkárság korábbi bejelentésének megfelelően ettől az esztendőtől kezdve folyamatosan lehet belépni a rezidensképzésbe is. Emellett a szakorvosjelöltek évente egyszeri, bruttó 127 ezer forint költségtérítést is kaphatnak például a képzéssel összefüggő szállás vagy utazás finanszírozásához.
Kiemelték, hogy a bérfeszültségek enyhítése érdekében várhatóan az év utolsó negyedévében a rezidenseket képző mentorok és tutorok díját is megemelik, ezzel együtt az erre vonatkozó szabályokat is felülvizsgálják majd.
Emellett 12 milliárd forint uniós forrásból folyamatban van egy a rezidensekéhez hasonló, adó- és járulékmentes kétéves ösztöndíjprogram előkészítése is, amellyel a tárca a törzsképzést befejező, az első szakvizsgájukra készülő szakorvosjelölteket, a második szakvizsga vagy magasabb végzettség megszerzéséért képzésben részt vevő szakorvosokat és szakdolgozókat, továbbá az őket helyettesítő munkatársaikat szeretné támogatni - írta az államtitkárság, kiemelve, hogy 2011-től a szakorvosok és szakdolgozók ötévenként kötelezően előírt továbbképzésének költségeihez is hozzájárul a kormányzat.
Mint írták, az egészségügyben dolgozók megbecsülése érdekében az államtitkárság hamarosan további intézkedéseket is tesz majd. "Az intézkedések célja, hogy a most végző szakorvosjelöltek itthon találják meg számításaikat, és fokozatosan javuljon az őket képző szakemberek anyagi és társadalmi megbecsülése is" - fogalmazott a szaktárca.
A szakorvosjelöltek ösztöndíjprogramjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Páva Hanna helyettes államtitkár számolt be július közepén. Eszerint a Markusovszky Lajos ösztöndíj révén hatszáz szakorvos, a Than Károly ösztöndíj révén pedig húsz szakgyógyszerész kaphat a fizetésén felüli havi nettó százezer forintos támogatást, amelyet november elsejétől öt éven keresztül folyósítanak.
Szócska Miklós kiemelte: a kormány döntése értelmében ez a bérfejlesztés a szakorvosképzésben részt vevőkre vonatkozik, ami azt jelenti, hogy a szakorvosokat tanító orvosok támogatását is növelik. Ez utóbbi konkrét összegét később jelentik be - mondta akkor Szócska Miklós.
Páva Hanna közölte: a szerződésben a rezidenseknek vállalniuk kell, hogy az ötéves szakképzés után még legalább ugyanannyi ideig, amíg támogatásban részesültek, vagyis összesen tíz évig társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi intézményben dolgoznak Magyarországon. Emellett azt is vállalniuk kell, hogy nem fogadnak el paraszolvenciát. Szerződésszegés esetén a szakorvosoknak arányosan, kamatostul vissza kell fizetniük a kapott összeget.
Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta: a rezidensek szkeptikusak az ösztöndíjjal kapcsolatban, szövetségüknél a múlt hét végéig nagyjából tízen érdeklődtek, illetve kértek tanácsot.
Mint kifejtette, bár a szervezetnek az az álláspontja, hogy ez az ösztöndíjprogram nem a megfelelő megoldás, mindenkinek tárgyilagosan igyekeztek elmondani az előnyeit és a hátrányait. Előnyként kiemelte, hogy a résztvevőknek a szakvizsgáig jelentős anyagi segítséget ad. A szakvizsga után viszont rögtön ott a hátrány, hogy nem tudni, öt év múlva mennyit keresnek majd az egészségügyi dolgozók, "semmi sem garantálja, hogy meg fognak tudni élni" - tette hozzá.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Vállalkozók figyelem! Itt vannak a legfontosabb határidők 2026-ra 4 hónapja
- Erasmus-botrány: Magyarország tiltakozik, de a diákok hiába várnak? 5 hónapja
- Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Tiéd a holnap ösztöndíjprogramra 6 hónapja
- Még nem pályázott az "Év Felelős Foglalkoztatója 2025" címre? Nincs elkésve! 10 hónapja
- Tüntetnek a szomszédban a diákok: "nem kiadás vagyunk, hanem befektetés" 10 hónapja
- Hankó Balázs: "Ez az Erasmusnak nem jött össze" 1 éve
- SZÉP-kártyások figyelem! Közeledik a díjmentes felhasználás határideje 1 éve
- Kétszázötven elsőévesnek kínál alapítványi ösztöndíjat az SZTE 1 éve
- Már csak két hétig lehet jelentkezni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Programra 1 éve
- Megnyílt az Educatio szakkiállítás és kiderült, hogy változhatnak a hallgatói ösztöndíjak 1 éve
- Ösztöndíjra jelentkezhetnek a tehetséggondozó munkát végző tanárok 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?