kapubanner for mobile

Robbanószerkezettel ment panaszt tenni egy elbocsátott férfi

Robbanószerkezet volt annál a budapesti férfinál, aki panaszt szeretett volna tenni, mert elbocsátották a munkahelyéről, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.

Kormos Endre, Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese elmondta: a 36 éves budapesti férfi csütörtökön bement a pártfogói felügyeleti szolgálat VIII. kerületi, Szentkirályi utcai kirendeltségébe, ahol panaszt szeretett volna tenni, mert elbocsátották a munkahelyéről. A biztonsági őrök tájékoztatták arról, hogy ott nem tud panaszt tenni, ekkor a férfi azt mondta, repeszgránát van nála.

Amikor a biztonsági őröktől kapott szórólapokat betette a táskájába, az egyik őr úgy látta, hogy robbanószerkezet van a férfi táskájában. Az őrök értesítették a rendőröket, a férfi azonban időközben elment az épületből - ismertette a sajtóügyeletes.

A férfi később visszatért az irodába; a rendőrök előállították és őrizetbe vették, a táskájában egy házilag barkácsolt szerkezetet találtak. A férfi ellen robbanóanyaggal való visszaélés miatt indítottak eljárást - mondta Kormos Endre. Hozzátette: a szakértői vizsgálat fogja kideríteni, hogy valójában milyen szerkezet volt a férfinál.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek