Rogán: Brüsszel a munkahelyvédelmi tervet is elismerte
Az EU szerdai országjelentése nyílt elismerése annak, hogy a magyar kormány által meghirdetett munkahelyvédelmi akcióterv beváltja majd a hozzá fűzött várakozásokat - mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy szerda esti budapesti fórumon.
Álláspontja szerint az Európai Bizottság jelentésében elismerte, hogy a költségvetés és a magyar emberek erőfeszítései eredményre vezetnek.
A kormánypárti frakcióvezető ugyanakkor rámutatott arra is, hogy az EU nem bánik méltányosan Magyarországgal szemben, egyrészt mert az elődök minden hibáját a jelenlegi kabineten kéri számon, másrészt azért, mert míg tizenegy tagállamnak 2013-ban három százalék felett lehet a hiánya, addig Magyarországnak ezt nem engedi meg az unió.
A fórumot megelőző sajtótájékoztatón Rogán Antal emellett egyértelművé tette azt, hogy 2014 márciusára a kormány maradéktalanul vissza fogja fizetni a Gyurcsány-Bajnai-kormányok által a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitelt.
Szólt az önkormányzati adósság egy részének állami átvállalásáról is - amelyről szerdán tárgyalt a kabinet -, és kérdésre válaszolva közölte: azokat az önkormányzatokat, amelyek nem adósodtak el, a pályázati rendszereken keresztül tudják többlettámogatásban részesíteni.
Rogán Antalt a hallgatóság soraiból később faggatták az elszámoltatásról is, amellyel kapcsolatban elmondta: ő is elégedetlen, mert bár azt az elmúlt két évben ki tudták jelenteni, kié az erkölcsi felelősség bizonyos kérdésekben, a büntetőjogi következmények viszont elmaradtak. "Hogy más utat kellett-e volna járni, és kellett-e volna erre külön törvényeket hozni, azt nem tudom, de azt képzeljék el, hogy ha ilyet akár csak egyszer is megtettünk volna, milyen nemzetközi következményei lennének" - tette hozzá.
Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy van olyan nagykövetség, amely ellenzéki politikusokkal kapcsolatban indított eljárásokról havi szinten érdeklődik a vádhatóságnál.
A frakcióvezető egyúttal elgondolkodtatónak nevezte az igazságszolgáltatás állapotát illetően, hogy sok kézzelfogható ügyben nem született ítélet. Hozzátette, nem véletlenül vágtak bele a bírósági rendszer reformjába.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a KÉSZ fórumán a pedagóguspolitikát érintve hangsúlyozta, a pedagógus életpályamodell mellé rendelt béremelés elhalasztása 2014 januárjára nem tény, az egész kormány tisztában van ugyanis azzal, hogy mindent meg kell tenni az emelés 2013 szeptemberi bevezetése érdekében.
A Nemzeti alaptantervről szólva kiemelte, a tanterv ismét tananyag-szabályozást és értékrendet, valamint korszerű ismereteket tartalmaz.
A felsőoktatásra rátérve Hoffmann Rózsa emlékeztetett: a jövőben évről évre az állam fogja meghatározni, hogy milyen szakokat preferál, ezeket fogja ösztöndíjjal támogatni, a "divatszakok" pedig, amelyek nem járulnak hozzá direkt módon az ország felemelkedéséhez, önköltséges finanszírozásúak lesznek.
Mráz Ágoston politológus, a Nézőpont Intézet vezérigazgatója a kerekasztal-beszélgetésen tartott belpolitikai helyzetértékelésében arról beszélt: míg a jobboldal egységes, addig a baloldal széttöredezett, rengeteg problémával küzd. A baloldal "töredezett" pártjai azonban "így vagy úgy", még ha nem is szeretik egymást, de összefognak majd a következő választáson - mondta.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
- Munkahelymentés két hét alatt – bejelentették, hogy készül az akcióterv 10 hónapja
- Vezetőváltás az N7 Holding élén 1 éve
- Jönnek a részletek! - így igényelhetnek támogatást a nyugdíjasok 1 éve
- Új gazdaságpolitikai akciótervet jelentettek be a vállalkozások erősítéséért 1 éve
- 200 milliárdos programot indít a kormány a lakhatási válság kezelésére 1 éve
- Íme a gazdaságpolitikai akcióterv: 1400 milliárd forint jut a vállalkozásoknak 1 éve
- A Demján Sándor Program célja: a hazai vállalkozások méretének megduplázása 2 éve
- Kisvállalkozásokat segítő akciótervet hirdet meg a kormány szeptemberben 2 éve
- Kisvállalkozásokat segítő akciótervet hirdet meg a kormány 2 éve
- Íme a kormány terve a 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalék mozgósítására 2 éve
- DK-javaslat: vendégmunkásokat alkalmazó cég ne rúghasson ki magyar dolgozókat 2 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?