kapubanner for mobile

Romániában az egészségügyben dolgozók és a vasutasok is tüntettek

Romániában az egészségügyben dolgozók és a vasutasok is utcára vonultak pénteken, előbbiek a kórházak kiegészítő személyzete béreinek csökkenése, utóbbiak a rossz munkakörülmények miatt tiltakoztak - írja az MTI.

Több száz egészségügyi dolgozó követelte, hogy a teljes ágazatban méltányosan alkalmazzák a tavaly elfogadott közalkalmazotti bértörvény előírásait, amelyek értelmében márciustól nőtt az orvosok bére, de a kiegészítő személyzeté egyes esetekben csökkent. A román média tudósításai szerint a bérek akár 500 lej (33 300 forint) és 1000 lej (66 600 forint) közötti összeggel is kisebbek voltak. Vrancea megyében például egy orvos osztotta meg a megemelt fizetését az asszisztensekkel, akiknek csökkent a bére.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter is elismerte a hét elején, amikor több romániai kórház dolgozói tüntettek ugyanezért, hogy az egészségügyi alkalmazottak mintegy 10 százalékénak csökkent a jövedelme a márciusi béremelést követően részben azért, mert a kiegészítő személyzet kedvezőtlenebb bérkategóriában van, másrészt a fizetés 30 százalékára korlátozták a pótlékokat a bértörvény értelmében. Mindez azért derült ki most, mert ebben a hónapban kapták meg a dolgozók a márciusi jövedelmüket.

A Sanitas egészségügyi szakszervezet bejelentette, hogy csütörtökön egy nagyszabású tüntetést szervez Bukarestben, amelyre több mint 10 ezer embert várnak, május 7-ére figyelmeztető sztrájkot, május 11-ére pedig általános munkabeszüntetést helyeztek kilátásba.

Pénteken mintegy 2 ezer vasutas is tüntetett a kormány épülete előtt. Ők a rossz munkakörülményeket nehezményezték, és követelték, hogy az állam növelje meg az ágazati beruházásokat, különben a román állami vasúti közlekedés csődbe jut.

A tüntetőket - akik a vasutasok jogállásáról szóló törvény elfogadását is sürgetik - Lucian Sova közlekedési miniszter fogadta. A tárcavezető közölte, hogy a jogszabályt ő maga is támogatja, és elismerte, hogy beruházásokra van szükség a vasúti infrastruktúra javítása érdekében, de a szükséges összegek egy részét az állami vállalatnak saját költségeiből kell biztosítania.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk