Romlik a magyar foglalkoztatási helyzet

Magyarországon a legtöbb EU-tagállamnál nagyobb mértékben romlott a foglalkoztatási helyzet a gazdasági válság hatására - többek között ez derül ki az Európai Bizottság legfrissebb elemzéséből.

A 2008 májusa és 2009 májusa közötti egy évben 2,5 százalékponttal kúszott feljebb hazánkban a munkanélküliségi ráta, és elérte a 10,2 százalékot - írja a keddi Világgazdaság.

Az uniós átlagszint 1,8 ponttal nőtt egy év alatt, májusban 8,9 százalékot tett ki. Ez azt jelenti, nagyjából 21,5 milliónyian voltak munka nélkül a huszonhét tagállamban. Az állását elveszített több mint ötmillió ember között aránytalanul sok férfi, illetve fiatal volt – állapítják meg a brüsszeli szakemberek.

A gazdasági válság súlyosságát mutatja, hogy kivétel nélkül minden tagállamban romlott a foglalkoztatási helyzet tavaly ősz óta. A balti országok igazi „horrortörténetet” éltek, élnek át: a munkanélküliségi ráta mindhárom államban a háromszorosára, 15 százalék körülire vagy a fölé emelkedett egy esztendő alatt.

Spanyolországban ennél is magasabb – 18,7 százalék – a regisztrált állástalanok aránya, de ott ez kevesebb mint kétszeres emelkedésnek felel meg 2008 májusához képest. Az utóbbi hónapokban ismertté vált makrogazdasági adatok és hangulatindexek arra utalnak, hogy az európai gazdaság visszaesésének üteme lassul, és hamarosan elérheti a mélypontot.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk

Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz

Az Európai Unióban tovább csökkent a munkanélküliség: 2026 januárjában 5,8 százalékra mérséklődött, az euróövezetben pedig 6,1 százalék volt... Teljes cikk