Rossz döntéseket hozunk a stressztől
Az állandó stressz hibás döntésekhez vezet. Portugál kutatók kimutatták, hogy a patkányok a stressztől a szokások rabjaivá válnak: akkor is ragaszkodnak a korábbi megoldáshoz, ha az már nem vezet célra, írja az MTI alapján a Népszava.
Az, hogy az állatok döntéshozatali mechanizmusai megváltoznak, agyszerkezetükben is meglátszik - számolnak be a portugál Braga Egyetem biológusai az amerikai Science tudományos folyóiratban. A kutatók 28 hím patkányt helyeztek stressz alá oly módon, hogy három héten át naponta egyszer vízbe dobták őket, korlátozták mozgásterüket, vagy tíz percre egy erősebb hímmel eresztették össze őket.
Ezt követően megfigyelték, hogy az állatok hogyan reagáltak stresszmentes fajtársaikhoz képest azoknál a kísérleteknél, ahol a helyes gomb megnyomása jutalomfalattal jár. Az eredmény jelentős különbséget hozott - tudósít a Süddeutsche Zeitung című német lap internetes kiadása. Az állandó stressz alatt élő patkányok sokkal gyengébben teljesítettek a tesztek folyamán, mint kiegyensúlyozott társaik. Nehezebben tanultak kudarcaikból, és gyakorta kitartóan nyomogatták a rossz gombot, amely korábban célravezető volt.
Agyuk is változásokon ment keresztül: visszafejlődtek azok az agyterületek, amelyekről ismert, hogy a célravezető gondolkodást és a logikai döntéseket segítik. Ezzel szemben megnagyobbodtak azok a területek, amelyek jellemzően a szokások kialakulásáért és a gépies viselkedésért felelősek.
MTI/Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?