Rosszul működik az uniós nyugdíjelszámolási rendszer
Magyarországi panaszok alapján az európai uniós tagállamok közötti nyugdíjelszámolási rendszer működését szabályozó előírások módosítását kezdeményezte Gál Kinga és Őry Csaba (mindkettő Fidesz) európai parlamenti képviselő, jelentették be a képviselők Brüsszelben sajtótájékoztatón kedden.
Fellépésük előzménye, hogy az Európai Parlamenthez is egyre nagyobb számban érkeznek az állampolgári bejelentések, amelyek azt sérelmezik, hogy számos tagállam - így egyebek között Románia, Németország, Ausztria, illetve Magyarország - között nem működik megfelelően a nyugdíjelszámolási rendszer, amelynek a kereteit az uniós jog adja. Ma Magyarországon mintegy 2500 nyugdíj elbírálás áll emiatt, és már több százan keresték meg Gál Kingát közülük, hogy megoldást találjanak a gondjukra. Ők Romániából települtek át, majd szülőföldjük uniós csatlakozása után mentek nyugdíjba, és sürgető kérésük ellenére mind a mai napig (egyes esetekben több mint egy éve) nem kapják meg a szomszédos országban ledolgozott évekre járó nyugdíjukat. A román nemzeti és megyei hatóságok eközben a képviselők szerint "mondvacsinált indokokra" hivatkoznak, hogy tovább odázzák az ügyek rendezését, holott 2007. január elseje óta Romániában is érvényben van a tagállamok közötti nyugdíjelszámolási rendszer működését szabályozó uniós rendelet.
A jelenleg problémát okozó joghézag megszüntetése érdekében a két magyar néppárti politikus a parlamenti fellépéssel párhuzamosan írásbeli kérdést is intézett az Európai Bizottsághoz, az esetleges jogsértések megállapítása és a jogorvoslati lehetőségek feltárása céljából. Gál Kinga azt is elmondta, hogy ugyanebben az ügyben már egy hónappal ezelőtt is megkereste a bizottságot, de Vladimír Spidla biztos válasza elkerülte a kérdés lényegét, és nem érintette a probléma megoldását. A képviselők azt javasolják, hogy amíg a kérdés megnyugtatóan nem rendeződik, akiknek több országból származó nyugdíjra van kilátásuk, már legalább egy évvel annak esedékessége előtt kezdjék meg az ügyintézést.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk
Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk
A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk
- Védett kor 2026-ban: kirúgható-e az, aki már közel a nyugdíjhoz? 1 hete
- Kollektív elbocsátást jelentett be az egyik legnagyobb román autóipari cég 4 hete
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 1 hónapja
- Nyugdíj 2026: mi marad és mi változik? 1 hónapja
- Így változik a vállalati fenntarthatósági jelentéstétel és az átvilágítás 1 hónapja
- Már csak alig több mint két hét maradt az akár 280 ezer forintos adójóváírás megszerzésére 1 hónapja
- Elfogadták jogszabályt: így vezetik be a 14. havi nyugdíjat 1 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 1 hónapja
- 280 ezer forint ingyenpénzt is bezsebelhetünk, ha év végéig lépünk 1 hónapja
- Így kell kiszámolni a nyugdíjat 2026-ban - Mutatjuk a lépéseket 2 hónapja
- Csak minden ötödik nő érzi, hogy kényelmesen vonulhat nyugdíjba 2 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa