Saját menedzsereit hallgatta le a Deutsche Telekom vezetősége
Európa egyik legnagyobb és legtekintélyesebb távközlési társaságát, a Deutsche Telekomot érintő, példa nélkülinek minősített lehallgatási botrányról számolt be szombaton a Der Spiegel internetes kiadása.
A lehallgatások 2005-ben és 2006-ban történtek, amit a társaság mostani vezetősége elismert. Értesülések szerint René Obermann elnök maga tájékoztatta a bonni államügyészséget, s kérte a botrány haladéktalan és teljes kivizsgálását.
A lehallgatások célja és általában az egész ügy egyelőre meglehetősen átláthatatlan, de a Der Spiegel szerint több százezer telefonösszeköttetés lehallgatásáról, illetve a velük kapcsolatos adatok kiértékeléséről van szó. A történtek kapcsán a Deutsche Telekomnál már jóval korábban megkezdődtek a belső vizsgálatok.
Obermann elnök - aki abban az időben még nem állt a Deutsche Telekom élén - elismerte a korábbi visszaéléseket, s a bonni államügyészséget tájékoztatva az ügy maradéktalan feltárását sürgette. A Der Spiegel szerint a bonni hatóságok hivatalos vizsgálat megindítását tervezik. A lehallgatásokról tájékoztatták a kancellári hivatalt és a pénzügyminisztériumot is.
Az elmúlt hónapokban több - elsősorban az élelmiszer-kereskedelem területén dolgozó - német cégről, köztük a Lidlről, az Edekáról, a Plusról és az Aldiról derült ki, hogy munkatársaikat törvénytelen eszközökkel figyeltették meg.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Már kiváltott munkaköröket az AI - nem lehet kérdés, ad-e átképzést a cég 7 hónapja
- Nyugdíjasutalvány és extra kuponok – erre kell figyelni, hogy ne vesszen el a pénz! 8 hónapja
- ERP Consultant 9 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Belley Éva, Deutsche Telekom IT Solutions 9 hónapja
- A Lidl először előzte meg a Tescót ebben 9 hónapja
- A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Tóth Zsuzsa, Magyar Telekom 10 hónapja
- Szállást is biztosíthat dolgozóinak a Lidl a nyári időszakban 12 hónapja
- Itt vannak a legnagyobb vezetési tanácsadó cégek 1 éve
- Újra Top Employer díjat nyert a Lidl Magyarország 1 éve
- Életét vesztette egy dolgozó az érdligeti Lidl-ben 1 éve
- Z generáció a tanácsadó cégeknél: Hogyan tanulhatnak és milyen kihívásokkal küzdhetnek? 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?