kapubanner for mobile

Sándor Benedek lett a Szentkirályi gazdasági igazgatója

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél 2012. január 1-től Sándor Benedek (30) tölti be a gazdasági igazgatói pozíciót. Pályafutását Frankfurtban kezdte az Európai Központi Banknál, majd itthon a Magyar Nemzeti Bankban, illetve a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökségnél (ITDH) folytatta.

Tanulmányait az Általános Vállalkozási Főiskolán pénzügy, majd a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Karán gazdaságpolitika és makroelemző szakon folytatta. Elméleti közgazdasági végzettsége mellett jogi egyetemi tanulmányokat folytatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen.

Sándor Benedek a frankfurti Európai Központi Banknál kezdte pályafutását 2004-ben belső ellenőrként. 2005-től a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának titkára, továbbá bankjegykibocsátással is foglalkozik. 2007-ben a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITDH) tanácsadójaként beruházásokkal és tőkebefektetésekkel kapcsolatos projektekben vesz részt.

2008-tól a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. alapító tagjaként és a befektetői kapcsolatokért felelős igazgatójaként elsősorban stratégiai és tőkepiaci feladatai voltak: a társaság tőzsdei bevezetését irányította. Sikeres projektvezetési munkájának köszönhetően a társaság elnyerte a BÉT "2011. év Tőzsdei Bevezetése" díját. Feladata volt továbbá a társaság hosszútávú finanszírozását biztosító tőkeemelésekkel kapcsolatos befektetői és jogi munkák irányítása.

2012-től a Szentkirályi Ásványvíz Kft. gazdasági igazgatójaként tevékenykedik. Az általános gazdasági igazgatói feladatok mellett a cég középtávú stratégiájának megalkotásában és megvalósításában vesz részt. Sándor Benedek célja, hogy a Szentkirályi Ásványvíz Kft. további sikereinek érdekében támogassa a hatékony gazdálkodást, valamint a vállalkozás terjeszkedési és fejlesztési terveihez szükséges stabil pénzügyi háttér biztosításában kíván jelentős szerepet vállalni.

Sándor Benedek angolul és németül tárgyalási, olaszul pedig társalgási szinten beszél. Nőtlen, kedvenc hobbija az országúti kerékpározás (profi versenyző volt, kétszeres ifi magyar bajnok) és a basszusgitározás.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek