Segíteni kell a munka nélkül maradt generációt
A munkahelyteremtésnek kell a legfontosabb feladatnak lennie, mert az botrány, hogy a világ leggazdagabb részében egy teljes generáció nem talál munkát a válság miatt - hangsúlyozta Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista elnöke az Európai Szocialisták Pártja (PES) budapesti kongresszusán pénteken.
A politikus megnyitó beszédében - amelyet felváltva angolul, németül és franciául mondott el - közölte, több mint 23 millió ember nem talál munkát Európában, közülük ötmillióan 25 évnél fiatalabbak. A munkahelyteremtésnek kell a legfontosabb feladatnak lennie, mert az botrány, hogy a világ leggazdagabb részében egy teljes generáció nem talál munkát a válság miatt - hangsúlyozta.
Martin Schulz kijelentette: megállítják a szélsőjobbot és a populistákat. Az EU és az Egyesült Államok között tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról közölte, a szocialisták csak olyan megállapodást támogatnak, amely nem ássa alá a szociális, a jogi, a gazdasági normákat. Különben nem fogadják el ezt a megállapodást - jelentette ki.
Úgy fogalmazott: "már nagyon régóta vagyunk válságüzemmódban", a növekedésre, a beruházásokra kell koncentrálni, mert így jönnek létre munkahelyek.
Martin Schulz célként jelölte meg, hogy az átlagembereknek minden egyes napon jobbá tegyék az életet. Fontosnak nevezte, hogy az Európai Bizottság elnöke - a lisszaboni szerződés megváltoztatása nélkül - olyan változásokat érjen el, amelyek az emberek érdekeit szolgálják.
Az EP-elnök szerint "egy egészen jó" beruházási tervet fogadtattak el, amely demonstrálja, hogy ki akarják húzni Európát a válságból. Szerinte a megszorító intézkedések évei után ez a beruházási terv azt mutatja, hogy elkötelezettek az új megoldás mellett, amellyel munkát teremtenek, támogatják az innovációt.
Szenvedélyesen beszélt arról, hogy beruházásokra van szükség, mert a fiatalok munkanélkülisége túl magas. Véleménye szerint a fiatalok munkanélküliségének ekkora aránya tönkreteszi az európai társadalmakat.
Beszélt arról is, hogy kezet kell nyújtani Görögországnak, mert a görögök eleget szenvedtek. Egy kis fellélegzésre van szükségük - mondta.
Ösztönözték Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt, hogy az adósságválság megoldásáért fogadjon el kompromisszumot, de magukat is arra bátorítja, hogy hozzák meg a szükséges kompromisszumokat - mondta.
A szocialista politikus - aki szerint Görögország jó példa arra, hogy az egyszerű emberek fizetik meg az árát az előző rendszer rengeteg felelőtlenségének - arra kérte a görög kormányt, hogy fogadja el a kinyújtott kezet.
Martin Schulz szerint az adóelkerülés elleni küzdelmet is zászlajukra tűzték, mert "a profit országait az adózás országaivá kell változtatni". A szocialistákon is múlik, hogy megszüntessék a botrányos adócsalást és adóelkerülést, mert évente ezzel több milliárd eurónyi közpénz vész el - jelentette ki.
Úgy fogalmazott, megérti azokat az embereket, akik kételkednek az EU-ban, mert a spekulánsok több milliárd eurónyi nyereségre tesznek szert és nem fizetnek adót, így a veszteségeket az adófizetők állják.
Martin Schulz szerint a szélsőséges pártok egész Európában elvetették a gyűlölet magvait, másokat hibáztatnak, és egyszerű válaszaik vannak a komplex problémákra: le kell zárni a határokat, ki kell rúgni a külföldieket, be kell tiltani az eurót - sorolta.
Az EP-elnök az igazi veszélynek azt látja, hogy e pártok globalizmus-, EU- és iszlámellenessége mint szlogen kezd gyökeret verni a társadalomban. Az európai szocialisták mindig harcolni fognak egy nyitott, toleráns Európáért, amely tiszteli az egyéni jogokat és az emberi méltóságot - közölte.
Büszke arra - folytatta -, hogy az EU Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek pártja az Európai Néppárt tagja, "arra kényszerítette", vonja vissza azt a "borzalmas ötletét", hogy bevezeti Magyarországon a halálbüntetést. Az uniós törvényhozás elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az EP határozatában is hangsúlyozta, az európai értékekkel összeegyeztethetetlen a halálbüntetés, annak betiltása mérföldkő volt az alapvető jogokért folytatott küzdelemben.
Az Európába érkező menekültekkel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy támogatni kell a Földközi-tenger menti országokat a probléma megoldásában. Gyorsan meg kell állapodni, hogy a menekültek elhelyezésével kapcsolatos terheket tisztességesen osszák el a tagállamok - tette hozzá.
Európának többet kell tennie a menekültekért - hangoztatta, megjegyezve, hogy az EU-nak jogi szabályokon nyugvó bevándorlási rendszerre, hatékony és emberséges migrációs politikára van szüksége.
Martin Schulz elítélte a Krím félsziget illegális annektálását. Majd úgy folytatta, az annektálás elítélésének dacára fent kell tartani a párbeszédet az oroszokkal.
Az európai szocialisták 10. kongresszusán felszólalt Gurmai Zita, a nőszervezet csütörtökön újraválasztott elnöke is, aki bírálta a magyar kormány bevándorlóellenes politikáját.
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatás szerint a vállalatok nagy része biztosít valamilyen formában AI-képzést, de a munkavállalók nagy része úgy érzi, több ilyen... Teljes cikk
A júniussal zárult egy évben meredeken csökkent a megelőző időszakok rekordszintjeiről a nettó bevándorlás Nagy-Britanniában. A brit statisztikai... Teljes cikk
Egy friss kutatásból kiderül, hogy a minőségi munkát végző munkavállalók nemcsak elégedettebbek, hanem egészségesebbek, elkötelezettebbek és... Teljes cikk
- "Egyenlő értékű munkáért, egyenlő bért" - ami az elmúlt 50 év alatt nem sikerült 2 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 3 hete
- Átadták az Év Fiatal Vállalkozója 2025 díjat 4 hete
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 4 hete
- Felmérés: a magyar fiatalok szeretik a munkájukat, sokan mennének külföldre dolgozni 1 hónapja
- Mire kell odafigyelni, amikor a gyermek diákmunkát vállal? 1 hónapja
- Így néz ki a könyvelő szakma jövője 2 hónapja
- A fiatalok kétharmada arra számít, hogy nőni fog a fizetése 2 hónapja
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 2 hónapja
- Ismét keresik az Év Fiatal Vállalkozóját 2 hónapja
- Dolgoznának, de nem tudnak – 26 millió ember rekedt a munkaerőpiac szélén Európában 2 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja