Sikeres közmunkaprogram Székesfehérvárott
Sikeres közmunkaprogramot valósított meg Székesfehérvár és a székesfehérvári kistérségi társulás; a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatán nyert 27 millió forintból öt hónapja 51 közmunkást foglalkoztatnak - közölte Székesfehérvár polgármestere.
Warvasovszky Tihamér (MSZP) kedden a sóstói természetvédelmi területen - a közmunkák jelenlegi helyszínén - tartott sajtótájékoztatón elmondta: eddig csaknem huszonegyezer munkaórát dolgoztak a közmunkások Székesfehérváron és a kistérséghez tartozó településeken. Egyebek között 850 ezer négyzetméternyi közterület takarításába kapcsolódtak be, 350 köbméternyi illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze, a temetőkben és a kegyeleti helyeken 79 ezer négyzetméternyi területet tettek rendbe, s 170 ezer négyzetméteren irtottak gyomot.
Az öt hónapos, június 10-ig tartó program keretében a közmunkások bekapcsolódtak a székesfehérvári sóstó természetvédelmi terület rendbe tételébe is. Szélesítették az ösvényeket, eltávolították a tájidegen növényzetet, összeszedték a szemetet. A közmunkások a tartós munkanélküliek közül kerültek ki, s nagy részük kora és végzettsége miatt a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű. Munkájukért a pályázatban meghatározott, a minimálbérnél valamivel magasabb összeget kapnak.
A pályázaton előbb három hónapos időtartamra 17 millió forintot nyert Fejér megye székhelye és a kistérségi társulás, ami a közmunkások bérköltségének és a működési kiadásoknak - szerszámok, munkaruhák - a finanszírozására szolgált. Februárban további két hónapos időtartamra nyújtottak be pályázatot és nyertek 10 millió forintot a munkabérek kifizetésére.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?