Sikkasztott a lottozós dolgozó
Csaknem százezer forintos hiányt halmozott fel az egyik nyíregyházi lottózó dolgozója a munkahelyén játszott szerencsejátékkal - közölte a rendőrség.
A 39 éves nő vasárnap értesítette a rendőröket, hogy valaki előbb leütötte őt a Ferenc körúti üzletben, majd a bevételből származó pénzzel elmenekült a helyszínről.
A nyomozás adatai azonban arra utalnak, hogy az asszony a nap folyamán szerencsejátékot játszott munkahelyén, ezzel halmozott fel csaknem 100 ezer forint hiányt, amit nem fizetett be a kasszába - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A százados közlése szerint az egyedül dolgozó nő beismerte tettét. Az asszony azt mondta, adósságait akarta rendezni a nyereményből.
MTI/InfoRádió
A nyomozás adatai azonban arra utalnak, hogy az asszony a nap folyamán szerencsejátékot játszott munkahelyén, ezzel halmozott fel csaknem 100 ezer forint hiányt, amit nem fizetett be a kasszába - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A százados közlése szerint az egyedül dolgozó nő beismerte tettét. Az asszony azt mondta, adósságait akarta rendezni a nyereményből.
MTI/InfoRádió
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?