Sok a visszaeső munkaügyi szabálysértő
Tavaly 5 milliárd forint munkaügyi bírságot szabott ki az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), ebből a legtöbbet bírságolt cég 280 millió forinttal részesedett a feketelista.hu internetes adatbázis szerint.
A honlapot üzemeltető keddi közleménye szerint a cégek egy része még mindig a hatósági előírások kijátszásával, feketén alkalmazott munkaerővel, a munkavédelmi előírások mellőzésével próbál versenyelőnyhöz jutni a tisztességes vállalkozók ellenében.
Az OMMF adatait alapul véve egy év alatt összesen 22.304 jogsértés esetében született elmarasztaló döntés, legtöbbször - 13.076 alkalommal - feketefoglalkoztatás miatt. A munkavédelem szabályainak megsértéséért 3.538 esetben, a munkaidő szabályainak megsértéséért pedig 1.699 alkalommal büntetett a hatóság - áll az elemzésben.
A bírságolt cégek nagy többsége három gazdasági ágazatból kerül ki. Az elmarasztalt társaságok mintegy 40 százaléka az építőipari, 30 százaléka a vagyonvédelmi és mintegy 20 százaléka a kereskedelmi-szolgáltatási szektorhoz tartozik.
A feketelista.hu összeállította azt a 100-as listát, amelyben a munkaügyi szabályokat leggyakrabban megsértő cégek szerepelnek. Az élen a fővárosi Nádor utcába bejegyzett Őrjárat 07 Vagyonvédelmi Szolgáltató Kft. áll, 21 jogsértéssel, és 280 millió forintnyi bírsággal. A legutolsó helyen szereplő építőipari cég is hétszer sértette meg az előírásokat.
A feketelista.hu közhiteles állami nyilvántartáson alalpuló online adatbankot üzemeltet magyarországi cégekről. Az adatbázis az adószám segítségével összefűzi és céghez köti az 1998. január 1. óta nyilvánosságra hozott különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket, például munkaügyi, versenyfelügyeleti, fogyasztóvédelmi elmarasztalásokat, továbbá az adóvégrehajtásokat, és az adóhatóság által megállapított 100 millió forint feletti adóhiányokat, adótartozásokat. A honlap által felhasznált adatok közérdekű adatok.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?