kapubanner for mobile

Sok tréner állásába kerül a Bajnokok Ligája

A csoportküzdelmek negyedik fordulójáig a labdarúgó Bajnokok Ligája főtáblájának 32 csapata közül már nyolcnál került sor edzőváltásra. Leginkább a B csoport érintett, ahol négyből három alakulat vezetői döntöttek a tréner lecserélése mellett a BL- és/vagy a hazai szereplés miatt -olvasható a Népszavában.

A Valenciánál Quique Sanchez Flores helyére Ronald Koeman került, a Chelsea-nél José Mourinhót Avram Grant váltotta, a Rosenborgnál pedig Knut Törum utóda Trond Henriksen lett. A keddi Valencia-Rosenborg mérkőzésen mindkét kispadon új edző ül a két héttel ezelőtti képest.

Csere történt az Olympique Marseille-nél, a Dinamo Kijevnél, a Steaua Bucurestinél, a PSV Eindhovennél és az FC Sevillánál is.

Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek