kapubanner for mobile

Sokan nem fizetnek tb-t

Több százezerszer gyulladt fel "az ellátásra jogosulatlan" jelzés a kórházakban, rendelőkben, patikákban azóta, hogy 2007-ben megkezdték a taj-számok ellenőrzését -– tudta meg a Világgazdaság. Ezt a jelzést akkor adja az ellenőrző rendszer, ha az adott tb-szám mögött rendezetlen a járulékfizetés - írja a Világgazdaság.

Ez ugyan nem jelenti azt, hogy a beteg ne kapná meg az orvosi ellátást vagy a támogatott orvosságot, de azt igen, hogy az egészségbiztosítónak értesítenie kell az adóhatóságot, amelynek azután fel kell szólítania az érintettet vagy a munkáltatóját, hogy rendezze a befizetéseket.

A lap szerint megbecsülni sem lehet, hogy a tb-ellátásokat fizetés nélkül igénybe vevők hány milliárd forinttal károsítják meg a közös kasszát. Ezt még az Állami Számvevőszék sem tudta megválaszolni, pedig most közzétett jelentésében tüzetesen megvizsgálta, alkalmasak-e az államháztartás két hatalmas alrendszerének - az 1750 milliárd forintból gazdálkodó egészségbiztosítási, illetve a 2750 milliárdos nyugdíjbiztosítási alapnak - a nyilvántartásai annak megállapítására, kik jogosultak azok ellátásaira.

Jelenleg Magyarországon 3,893 millióan fizetnek egészségbiztosítási járulékot, az egészségügyi ellátásra jogosultak száma pedig meghaladja a 9,6 milliót.

Világgazdaság/MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek