kapubanner for mobile

"Súlyos" ügy nyomja a cégek vállát

Nagy port kavart a Best Review "A súlyos ügy" című júniusi vezércikke, amely azt taglalta, milyen befolyással van az elhízott amerikaiak növekvő száma a munkahely és a munkavállalók kártérítési követeléseire.

A cikk a Duke Egyetem Egészségügyi Központjának tanulmányát idézi, amely megállapította, hogy kétszer annyi elhízott dolgozó folyamodott kártérítésért és hétszer nagyobbra rúg a követeléseikből eredő egészségügyi költség, mint a normális súlyúak esetében.

Ez az elhízottság és a dolgozók kompenzációs költségei közötti összefüggés világított rá, hogy az egészséges súly megőrzése nemcsak a dolgozóknak fontos, hanem a munkáltatóknak is - fejtette ki Truls Ostbye, a tanulmány egyik szerzője. A dolgozók kompenzációját vizsgálók arra a megállapításra jutottak, hogy súlyos veszteséget okoz az elhízás.

"Az elhízás egy valódi kockázat a vezetés számára" - jelentette ki Woody Dwyerm, ergonómiai tanácsadó. A kórházak is megszenvedik a túlsúlyból eredő problémákat, mert a súlyos betegek számának növekedése az egészségügyi dolgozók munkáját is megnehezíti, hiszen emelni és mozgatni kell őket.

Számos munkáltató tesz már proaktív lépéseket azért, hogy foglalkozzanak dolgozóik súlyügyeivel, megpróbálnak egy egészségügyi szempontból "élhetőbb" munkakörnyezetet kialakítani - mondta Mike Lemrick. "Le kell vetkőznünk a politikai korrektség képmutató álcáját, és valóban a dolgozóval kellene foglalkozni, hiszen ők a legértékesebb erőforrásaink" - jelentette ki.

Human Resource Executives Online
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester

Halásztelek fideszes polgármesterét, Nagy Barnabást őrizetbe vették, miután a gyanú szerint közreműködött egy hozzátartozója fiktív... Teljes cikk

Halálos munkabaleset a mohácsi híd építkezésén

Meghalt egy férfi a mohácsi híd építkezésén kedden délelőtt – számolt be róla az ATV Híradó. Teljes cikk

Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták

Tévedésből közel 20 ezer dollárnyi fizetést utalt egy amerikai cég az egyik alkalmazottjának, aki azonban nem adta vissza a pénzt. A nő ellen végül... Teljes cikk